hogy s mint

most hirtelen besűrűsödtek a dolgok, szociális szempontból és megélésekből. vicces módon most meg túl sok lett a kommunikációból, miután korábban a túl kevés volt a baj.

introvertált vagyok, brutkó le tud szívni, és emellett mostanában borzasztó nehezen megyek emberek közé, mozdulok ki, sőt, kelek fel az ágyról. (bizony. mondjuk a helyzet drámaiságát kicsit tompítja, hogy a lakásunk nagyrészét az ágy teszi ki. de csak kicsit.) 

sőt, bele se fért mindenki azonnal, mert már egyszerűen túl sok stresszt jelentett, és random nem bírtam. (nem fontossági, hanem "érkezési" sorrendben, ha van itt olyan, aki magára vette.)

továbbra is egy kib.tt hullámvasút az egész, nem tudom, mit csináljak, merre induljak, ahh, de, most eldöntöttem, ahh, nem, az kizárt, ahh, nemtudooooom ..., ... de most valahogy (már) egy más szinten vagyok lefagyva, mondhatni, egész sokszor működöm, újra. (ahhoz képest.)

woww.

kimondatott valami számomra váratlan felfedezés is, amit így fogalmaztam meg a kishugomnak:

"nagyon, nagyon fura volt a héten többször is emberek, sőt, új emberek között lenni úgy, hogy pozitívan reagáltak rám és a gondolataimra, jelenlétemre. 

azt hiszem, borzasztó sokat elvesz tőlem az, ahogy pl a pasi elutasít mindent, ami bennem mint szubjektum, megélés, személyiség van, azzal, hogy elutasítja annak kifejezését és sose tükröz vissza kb pozitívan.

...

velem a szülők is ezt csinálták, majd az exem is, szinte egész életemben nonstop kaptam ezt az elutasító hozzámállást a referenciaszemélyektől -  de most, itt, a pasinál látom ennyire tisztán először, vagy nem tudom..."

ő valami olyat talált írni, hogy hát igen, mintha nőnének az ágaim, és a pasi mindig visszametszené.

én meg "végülis érzésre sokszor vagyok úgy, mintha csak egy darab csóri legallyazott száraz bot lennék", szóval...

érzékletes megfogalmazások, csak ezért tettem így ide.

de értitek. ez nagyon súlyos.

nem véletlenül érzem magam annyira alkalmatlannak, tehetetlennek, rettegek annyira a kudarctól, a megszégyenüléstől, küzdök meg olyan borzalmatos nehezen ezzel a váratlan helyzettel.

már hogy az volt váratlan, a magam számára is, ahogy az elmúlt fél évben viselkedtem, sőt, léteztem.

persze nem ez az egyetlen ok, de erősen ellene dolgozik a javulásnak.

technikailag most épp mi van (pillanatkép az elmúlt hétből):

kicsit éltem szociális életet. kimozdultam, mint a normális emberek. e-maileztem, telefonáltam, találkoztam másokkal is, mint a családtagjaim. (ezek amúgy nem általam kezdeményezett dolgok voltak, tegyük hozzá, csak sodródtam az árral, amennyire tudtam, szóval félsiker.) voltam sétálni párszor. készültem a mienkgyerek szülinapjára. átszörnyülködtem magam adminisztratív álláshirdetések tömkelegén. kiborultam. osztottam-szoroztam. átnéztem a szakmai lehetőségeket is. gondolkodtam az életemen. megkérdeztem egy szakmabeli barátomtól, hogy lenne-e értelme megpróbálnom elmenni a szakmába konkrétan nekem is. utánanéztem végre rendesen a szóbajöhető képzéseknek. megígértem a pasinak, hogy beszélek az ismerősével egy random nemszakmai állással kapcsolatban, és egy másikkal a szakmával kapcsolatban is. rájöttem, hogy most kezdünk még csak igazán egy fizetésből élni, eddig mindig volt még nálam annyi, hogy a pasinak szinte alig kelljen többet költeni a kártyájáról, mint máskor... beszéltem a pasival a pénzről, most anélkül, hogy összevesztünk volna. (nem én szoktam összeveszni ilyenkor amúgy, és ezért nagy erő kellett hozzá, hogy újra szóba hozzam. de szerintem kb azon múlt, hogy nem lett országos üvöltözés, hogy semmi érzelmet nem mutattam, akkor sem, amikor elviharzott itthonról beszélgetés helyett, hanem tárgyilagosan és következetesen végigvittem, miután visszaért, az összes félelmét előre megcáfolva...) rájöttem, hogy elmaradtam egy csomó fontos ügyintézéssel. elkönyveltem magamban, hogy a pasi akkor is sajnálta tőlem a dolgokat, pl az almalevet, amikor még volt munkám, úgyhogy le kell tojni. és vettem én, a jézuska hozta vásárlási utalványból. mármint almalevet. meg banánt is. meg kettőnyolcas tejet is, mert nem fogom másfelessel inni a reggeli kv-m, akkor se, ha szerinte emiatt kerülünk a híd alá. pl. megnyugtattam magam, hogy nem emiatt fogunk. remélhetőleg nem fogunk. járok a pszihez - mondjuk ez lehet, mégis csődbe visz, de nem megy nélküle.

még mindig sok időt töltök a facebookon dumbscrollinggal, de most épp nem borulok ki ettől a ténytől annyira, mindig. nemtom, ez úgy tűnik, a szükséges része.

meg még csomó minden. úgy, hogy végtelen elmaradásom van egy csomó minden mással. fura egy helyzet.