hogy is volt

úgy volt egyébként, hogy elindult egy új folyamat bent tavaly nyár elején kb, ami ígéretes utakat nyitott, majd be is lett ígérve egy előrelépés, kisfőnökséggel, értelmesebb és szélesebb feladatkörrel, jobb fizuval, még akkor ősszel,

amivel kapcsolatban - mint kiderült - hintába tettek, meg hitegettek, majd félreállítottak (vagy hát elsikkadtam a képből, fene érti ezeket a dolgokat),

de annyira sokat dolgoztam a témán, és annyira kellett volna az a pénz, hogy az elköltözés dolgot meg tudjam csinálni, plusz maradjon valami talaj hozzá a talpam alatt és szociális háló (számíthattam volna sok emberre onnan lelkileg), hogy beleálltam, küzdöttem érte és igyekeztem kivárni, hogy végre, végre leokézzák, megírják, módosítsák, elfogadják, engedélyeztessék és kihirdessék az új szerepköröket, ami csak tolódott és tolódott...

sokszor még este itthon is meg hétvégén is a témával foglalkoztam, felnőttképzéses tanfolyamra is befizettek, élveztem is, hogy felgöngyölítsem és kitaláljam és majd megszervezzem, és úgymond láttam a pályán: ráláttam a problémakörre, úgy, ahogy senki más, tudást is szereztem róla, kapcsolatban voltam nagyjából minden érintettel az összes gyakorlati szinten (több tucatnyi fős nagyságrendről van szó, de igazából a vezetőik nagyjával is, stbstb, még a kapcsolódó külsős cég és intézmény embereit is ismertem már),

és elvben a munkahelyem szándéka is az volt, tőlem függetlenül, hogy ezt a problémakört oldjuk meg, mert egyre sürgetőbb, belső működést nehezítő konstans dolog, és még pénzt is szántak rá, 

és hosszú távú megoldást hozott (/hoztam) volna folyamatszervezési kérdésekben, gatyába ráztam volna nekik egy ránézésre uncsi és érdektelen, de igazából fontos és darázsfészek témát nagy lelkesedéssel, majd biztosítottam volna a szinten tartását meg folyamatos aktualizálását,

és olyanok történtek, hogy többször úgy tűnt, mégse lesz belőle semmi, de, nem, de, nem, majd arra jutottak, hogy mégis, de nem teljesen úgy, és miután minden szinten ezer évet csúszott, végre csak kijött az új struktúra, és benne volt, amit rám kitaláltunk. 

csak épp nem voltak hozzá ugye nevek.

húzták, halasztották konkretizálni, és a végén egészen konkrétan betöltetlen maradt az a rész (meg még pár másik is amúgy), nem adták nekem a feladatot, mert nem adták hivatalosan senkinek. 

helyette hagyták, hogy egyes a témában inkompetens fontoskodó kollégák továbbra is ingyen és nemhivatalosan beletrollkodjanak,

elköltöttek min. másfélmilliót, hogy papíron (de csakis papíron) szülessen megoldás, de lehessen rá mutogatni, hogy mindent megtettek,

engem pedig nyomtak lefele az előléptetés helyett, és gondolták, hogy majd mosolyogva végzem nekik a kulimelókat és a már kb megalázóvá módosított munkakört, az egyre méltatlanabb körülmények között.

szóval a bő háromnegyed éves hajtás, küzdés, várakozás és bizakodás vége egy naaaagy földbecsapódás és felmondás lett. amire a főnököm azt merte mondani, hogy őt váratlanul érte. haha.

nagy elégtétel volt utána visszahallani, hogy mivel a problémakör, amit papíron megoldottak, pont ugyanúgy fennáll, és a nemhivatalos belekotyogók nem mozdítottak rajta érdemben pozitív irányba, végül soron kívül kiadta a főnim egy (kis) részét az emberének megoldásra, aki semmit se ért hozzá nyilván, rálátása a gyakorlatra és munkatársakra pláne nincsen, és azokat kezdte kérdezgetni a nulláról, akiknek majd' egy évig vehemens kiselőadásokat tartottam, hogy mennyi mindent kéne máshogy csinálni és miért, meg hogy miért nem engedik, hogy csináljuk, csináljam, stb. ők meg mondták neki, hogy de hát itt a nádja volt, aki tudta ehhez a dolgokat, ki is taníttattátok és már csak a felhatalmazásra várt, hogy megcsinálhassa, és aztán ti nem engedtétek oda a feladathoz... hesteg káröröm.

amúgy ez a kis rész önmagában, úgy, hogy nincs mögé téve a folyamatok optimalizálása, a hibák feltárása után, a belső igényekkel és a törvényi előírásokkal összhangba hozva, lópikulácskát se fog érni.

nem mondom, hogy ne lehetne megoldani nélkülem, persze hogy meg lehet, senki se pótolható, de egyrészt én egy hub voltam, 

másrészt az elmúlt évben kapálózva-integetve, mégis tehetetlenül végignézhettem, hogyan tesznek óriási energiákat abba, hogy végül ne oldódjon meg ez a kérdés, teljesen értelmetlenül, logikátlanul, mert sokkal kevesebb erőbefektetéssel már tízszer kipipálhatták volna, wtf, szóval tutira most is csak ez folytatódik.

azt mondták a többiek, hogy szerintük 1) teljesen érthető, hogy el akartam jönni azok után, amiket velem csináltak, és nagyon bátor lépés volt 2) az új vezetők és a régiekből azok, akiket pozícióba hoztak, dilettánsok (szerintem is amúgy, meg kb minden kolléga szerint, aki belelátott, mik mennek 2) esélyem se volt, mert én anno csak a recis csaj voltam, és azon bizonyos nagypofájú, beleszólós (és számomra értelmezhetetlenül rosszindulatú) régi kollégák, akik kéretlenül beleszóltak a témámba, belehaltak volna abba, ha több leszek náluk (ja, egyikük meg anno csak a büféscsaj volt, ő már csak tudja, mennyit számít ez),  3) már régóta el kellett volna jönnöm, mert ha kineveznek is, akadályoztak volna csak a hülyeségeikkel, csak tönkrementem volna bele.

amúgy most odabent már nyakig ér a kaki. még olyanok is legszívesebben eljönnének, akik azt gondolták, ők aztán soha (de nem fognak, aki tudott, már elmenekült), már vége a formálódásnak és látszik, milyen az új vezetőség és az új rendszere (nem jó), és a beígért pluszpénz mostanra elinflálódott volna annyira, hogy végülis nem érte volna meg amiatt maradni.

de engem mindez brutál padlóra küldött a hónapok alatt. az őrlődés, a várakozás, a sakkozás a lehetőségekkel, a számvetés, hogy akkor mi lehetne ebből a hülye élethelyzetből a kiút és hogy' jó a megoldási sorrend... próbálni közben nem teljesen szétzuhanni, minden nap felkelni és nem belehalni, végül feltenni mindent erre a lapra, elviselni a bizonytalanságot, a hintázást, a kétségeket... a hülyéket (nem a butákat, mert ha azok jóindulatú buták, hát üsse kő, na de a rosszindulatot, meg a hangos és ellenséges inkompetenciát... ahh).. nézni a sok értelmetlenséget... csalódni az illúzióban, hogy aki magasra jutott, indokoltan jutott odáig.. szembesülni a hazugságokkal... azzal, hogy pénzt sose az kap, aki megérdemli... látni, hogy egyre rosszabbak a dolgok, de fogösszeszorítva viselni, mert már mindjárt kikerülök onnan és onnantól más lesz... és a szembesülés, hogy nem sikerült. sőt, hogy még az addigi jó dolgokat is elveszik... és hiába volt a maradás, hiába volt, hogy nem fordultam a diplomázás és némi "pihenés" és gondolkodás után a szakmám felé, legalább tanulás szinten, míg a csoporttárs barijaim igen. hiába maradtam le, ki. (bár tán akkor se lett volna bátorságom hozzá, ki tudja...)

de a satubaszorult állapotból kilökött az, hogy felmondtam. végre elmozdult valamerre az egyik meghatározó dolog. azt éreztem, így vagy úgy, de lendületet kaptak a problémás pontok, amikről mindig csak rébuszokban írtam, amik olyan régóta fojtogattak.

fontos lépés volt, elindulás, csak épp a folyamat mostani része nem tetszik. (ahh, az egész, éveken átívelő újéletkezdés egy óriási szívás, igazából.) és nem tudom, jutok-e vele bárhova így érdemben.