random vasárnapi aprók

nagyon kemény és fájdalmas folyamat visszatérni fullosan a melóba - ez zajlott a héten, nem voltam happy.

még többet kellett (számomra amúgy nemkedves) emberekkel is (báj)csevegnem - erre mondta anno a pszi, hogy woww, ez szuperképességnek számít ám, hogy csak úgy megy, de azért halkan hozzátenném, hogy nem csakúgy, hanem jó nagy energiák árán.
(bár valóban, megy, nem véletlenül kaptak el most is, bő fél év után is megint többen, hogy ó, mennyire hiányzom én a portáról, milyen más volt úgy beérni, ahogy hozzám lehetett, és milyen segítőkész, gördülékeny volt akkor az ügymenet...)

elmerengtem azon is, hogy kívülről elég jó presztizse lehet a 'főfőnökségen dolgozom' munkakörömnek azért. (ha nem a pongyola, hanem a hivatalos pozinevet mondom, pláne.)
régebben, a "céges nyaralásokon" mindig volt bennem egy szégyen, hogy milyen kiemelten kedvesek velem, mert a központból jöttem, aztán közben én "csak a portás vagyok", mi lesz, ha szóbajön, hogy fog ez kinézni.
mára meg már beért a dolog, basszus. ma már "jogosan" kapnám ugyanezt. hiába gondolom személyszerint, hogy egy rakás kaki az egész, mások a sokszázból tuti nem így látják, meg nem is számít, mert objektíve nézve mégiscsak A hely része vagyok, egyike a kevés kiváltságosnak, akire a legfőbb főfőni ráköszön a konyhában, vagymi.

jó volna visszamenni a pasival oda, arra a kis céges helyre, ahol tavaly is megszálltunk pár napot, az jár a fejemben.
(legjobb persze a nagy üdülőhelyre volna jó, csak velük meg szerződést bontottunk idénre, pedig. csoda hely volt, csoda élményekkel, szerencsésnek érzem magam, hogy háromszor is eltölthettem ott azt a tíz napot.)

az is jár a fejemben, hogy most épp Párizsban csajoskodhatnék a többiekkel. rájöttem, hogy mivel most kerültem a legközelebb a repüléshez életem során, ez valahol egy szomorú, de vicces sztori is: egyszer már vettem egy a nevemreszóló oda-vissza jegyet, kezdetnek az is valami. (úgyis úgy áll, hogy nekem általában nem egyből szoktak sikerülni a dolgok, szépen beleillik hát a sorba.)
ha nem lenne fenntarthatóság-ellenes, mondanám nevetve, hogy megtámogattam a légiközlekedést, hogy mire énnekem is lesz alkalmam tényleg repülni, be ne csődöljenek.

az is van, hogy csendben, apránként visszakúszott az a nyugtalanító bizonytalanság-érzés az agyam hátuljába, az a covidos.
kishugom említette, hogy aggódnak megint az eskijükért, látva a környező országok híreit. mondta aztán egy szintén lagziját féltő kolegina is ugyanezt.
megnéztem akkor már én is, és hát hm meg jajj.
utána felhozta a takarítónőm is, hogy nézi és hm meg jajj.
hát igen...
hol lehet jó szövetmaszkot venni - ez az egyik engem foglalkoztató kérdés, a másik meg, hogy melyik nap tudjuk mostmár tényleg leolvasztani a fagyónkat, hogy aztán újra feltölthessük.
vannak dolgok, amikkel megvehető a biztonságérzetem, az van.
(ugyanitt a polkorrektség jegyében le kell írnom, hogy a hugom meg azt mondta rá, jajjugyanmárhagyjukmár, merthogy ő egyre kevésbé hisz ebben az egész vírus-dologban.

további hírérték még, hogy tegnap áttúráztunk a pasival Hűvösvölgyből Budaörsre, és most izomlázam van (többekközt) a fenekemben (is). de jó is volt, menjetek az erdőbe ti is!
(csak van valami légyszerű cirkás izé, ami támad, tapad és levakarhatatlan meg elpusztíthatatlan, szóval ha sikítozást hallotok, az nem a véletlen műve lesz, hanem az övé.
jesszus, az azért para volt rendesen...
hesteg_kalandok.)