az első. nem mondom, hogy így képzeltem - nagyon mélyre nyúlt, nagyon megbolygatott, szanaszét sírtam már magam magamon.
az istennek nem sikerült leülnöm tanulni, beadandót írni, tologattam az időpontokat - node így is csak túlestem az elsőn. lehet, hogy még görbülni se fog, de akkor is, nagy dolog ez nekem, amiatt, ahogy állapotokba kerültem, reménytelennek tetsző, nagyon utált, kezelhetetlen mindenfélébe.
sőt, túlestem a sulis kiscsapat előtti színvalláson is, már ami a gondjaimat illeti.
most ìgy nem tudom, mi lesz, győzködöm magam, hogy jó ez, ha nyögvenyelős is, de haladás az úton.
szeretnék egy jó (jobb, vagyis avatottabb) pszichológust majd, nincs mese, muszáj leszek.
meg egy másik, zavartalan személyiséget is, csak olyan opció nincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése