hálistennek pont olyan volt [tldr]

és akkor itt aludt a kismuci. megvolt ez is. (és pont olyan volt, mint bármikor máskor együtt lenni - jó és valahogy természetes.)
a felnőttek szénné parázták magukat előtte, ő letudta az egész izgulás dolgot egy rövid "hiányozni fog anya" sìrással indulás előtt, de az ajánlatra, miszerint el is lehet ezt napolni, ha úgy szeretné, határozott nemmel felelt és a földszintre már kacagva érkezett.

késő délután kezdődött a móka, nagybevásároltunk egyet, mert korábban nem volt már idő, ő választhatta a fogkeféjét meg a papucsát is, (már onnan kifele közölte, hogy ő úgy gondolja, inkább szeretne tovább maradni nálunk, mint egy hetet - hm, hát ezt nem értettük, milyen egy hét, de örültünk, hogy jól érzi magát...), felpakoltunk a lakásba, lementünk még egy játszó-körre (félútig jutottunk, mert már a parkban kibohóckodtuk-szaladgáltuk magunkat), aztán este is volt.

nálunk valahogy úgy alakult, hogy apa (mármint a pasi) szorgoskodik ilyenkor a konyhában - nem tudjuk megmagyarázni, de reggelit-vacsit édeskettesben is ő prezentál többnyire, enyém az ebédfőzés (tudom, tudom, becsüljem meg magam, amiért kitálalt tükörtojással várnak a reggeli mosakodásból),
kipakoltuk és elrendeztük-átbogarásztuk, amit elhozott (a fél szobáját), aztán míg a pasi csinálta vacsira a rántottát, mi csajok megejtettük az első nálunkfürdést (ahova persze apa is be-bekukkantott).
később míg apa fürdött, megágyaztunk neki a földön, majd amíg én, ők mesét olvastak.

hát azért brutál, hogy alig lehet haladni egy gyerekkel, mert csivitel és játszik és bohóckodik vég nélkül... el se tudom képzelni, milyen, ha ez van mindennap... (ezt azért mosolyogva ìrom ám, mert egyrészt belenő az ember, és el se tudja képzelni, hogy nem olyan, másrészt mi így is nagyon vártuk ezt, és jó volt..)

ahhoz képest, hogy még sose csináltunk ilyet, megdöbbentően flottul mentek a dolgok!
egyszer ráírtunk anyára, hogy mit ért azalatt, hogy a gyerek ne üljön le fürdéskor - annyi volt, hogy zuhanyzóban ne üljön le, de nekünk ilyen hibrid, magasított tálcás "kádas zuhanyunk" van (pont a gyerekre gondolva), és hogy jaaa, az más,
egyszer meg mondtuk a gyereknek, hogy azért vagyunk néhány kérdésben most ilyen bizonytalanok, mert ugye még sose csináltunk ilyet - mert hát nem titok az...

ja, meg mellesleg tisztáztuk az gyermekkel, hogy mindent, bármit elmesélhet, ami itt van, nem titkolunk semmit anyáék előtt. (mert anya valamit úgy vetett múltkor a szemünkre, hogy "mert a gyerek mesél ám", mintha ezzel lebuktatott, leleplezett volna - pedig nem volt abban se semmi. azóta se értjük.)

villanyoltás után a pasi és a gyerek 5 percen belül aludt - én nem voltam ilyen szerencsés, nekem gyötrelmes éjszaka jutott...
úgy oldottuk meg, hogy mi lányok ketten maradtunk a franciaágyban, ugye (ráadásul én idegen térfélen, hogy mégis "közre vegyük" a pasival a csimótát), de az gyermek bejelentette, hogy ő középen alszik, hogy közel legyen hozzám és bármikor odabújhasson - és tényleg,
na, viszont ìgy én meg nem nagyon tudtam elengedni magam...
úgy alszom, hogy kitolom oldalra a könyököm és a térdem, most viszont valahogy annyira bennem volt, hogy meg ne üssem, hogy nem mertem,
így szinte nem is aludtam,
meg kimozogni pozikból se mertem, azért a gumilepedőnek mégis csak volt hangja, meg a gyerek télleg rendre bújt/ közeledett, szóval zsibbadtam elfele folyvást.

rettenetes volt. (nem a gyerek miatt, hanem hogy én nem tudtam lelazulni, megoldani ezt.)

de: ő jól aludt, sokáig, meg se ébredt, be se pisilt,

kaptunk apájától reggelire ágybakávét (ő macikvt persze), aztán töltött meg sima bundáskenyeret teával, ment a játék és arconpörgés ezerrel,
majd kb mikor érte szoktunk menni, elindultunk, és onnantól csak egy szokásos közös nap volt.
vettünk előre ebédet egy közeli étterem napi menüjéből, majd kimentünk Szentendrére fagyizni, mászkálni, nézelődni, kavicsot a Dunába dobálni,
elharmadoltunk egy lángost is a kisasszony kérésére, ...

csak sajna elrázta a kocsi, olyankor itthon már nem bír visszaaludni sose - hát erre most, vagy egy negyven percnyi szenvedés, tornázás, minket basztatás, néha szó szerinti vergődés után ("nem akarok aludni, játszani akarok, ne pihenjünk, mikor kelünk fel") hirtelen elájult, aztán akkorát aludt, hogy már keltegetni próbáltuk, hogy így mi lesz éjjel.
de amúgy ilyen van, szóval ez szigorúan véve szóra se érdemes.
(mindig igyekszünk segìteni neki, mikor nagyon fáradt de már átesett a holtponton, de hát nem olyan egyértelmű dolog ez...)

egyszer se jött ki a száján, hogy hiányzik anya, vagy hogy haza akar menni, vagy hogy hívjuk fel - mondjuk szerintem azért se, mert nincs éles elvágólagosság, folyamat beszélünk róla, mi hogy' van otthon, anya hogy szokta, mik történtek, írtunk neki, küldtünk neki fotót a fogkeféről, szóval bár anya nincs ott, jelen van, hát miért ne lenne...
és tudja, hogy bármikor lehet hìvni, menni,
és amúgy meg velünk is biztonságos minden...

oké, én tudom, hogy akinek már van gyereke, nem érti, mi ezen a nagy szám, minek részletezem,
de pls, vegyétek figyelembe, hogy én, mint gyerektelen nő hirtelen szülőszerepben gondoskodtam egy négyévesről,
én, aki nem nőttem bele, nincs rutinom, "szabadkezem", egyáltalán semmim, ami miatt ez menne,
szóval nagyon-nagyon más helyzetben àlltam helyt, amibe kb csak belecsöppentem.
a pasinak is hatalmas hátránya van,
nekünk, mint párnak se egy magától jövő, természetes állapota az ovis gyerekkel "szülősködés",

szóval nagy szó és nagy öröm és megkönnyebbülés és hìrérték. ( és nem ér köpködni, hogy mi csak a szép oldalát kapjuk, mert nekünk meg máshogy nehéz ez.)

hát, kíváncsi vagyok, hogy alakulnak a továbbiak, de családság meg szeretet az ugyanúgy van. (és: megcsináltuk, yeee!)