anyagiatlan nő

szerintem zsigerileg nemkicsit anyagias vagyok, ami mellett képmutatásnak hathat a nemmindenapénz és a megleszünkígyis kampányolás. node vegyük figyelembe, hogy én csak áttekintettem a lehetőségeinket - és az jött ki, hogy így járunk a legjobban.
ha ezzel a férfival akarok lenni, ő meg velem, sajnos el kell fogadnunk, hogy nem a másik fogja megadni anyagilag azt a színvonalat.
pláne, hogyha élni is szeretnénk, kapcsolatot ápolni, az élet egyéb, nemmunka területeivel is eleget foglalkozni.

(mert nem tudni, hol a vége, így akkor kell élni az életet, amikor még van. nem túlzóan, de eléggé ahhoz, hogy ha holnap heló, se mondjuk: de én még csak most akartam volna belekezdeni.)


ettől függetlenül ugyanúgy el szoktam szomorodni, ha eszembe jut, mi lesz, pontosabban mi nem, mik a valószínűségek és a várható lehetőségeink.

most épp elszomorít például, hogy jelenleg mégse tudunk kicsengetni 58 ezer forintot a hpv pikk-pakk megoldására, pölö. mert pár váratlan dolog elvitte. jövő hónapra ott a lefoglalt nyaralás, meg a gyereknek ígért, meg születésnapok, azután két közeli esküvő, leghamarabb novemberben tellne rá, talán. (addig meg nyilván nem várunk, inkább kenegetünk, szívunk, remélünk.)
nyilván a szemölcseim is maradnak így, mert decemberben meg karácsony, arról leghamarabb januárban eshet szó.
so sad.

szép életünk van amúgy, de hát nyilván igen behatároltak a lehetőségek.

az, hogy miért nem váltunk most munkát, nem téma, tudjuk mindketten, ezerszer átrágtuk magunkat rajta. az, hogy ebbe miért nem fér bele mostanában (annyi) pluszmeló, szintén agyonrágott. lett konszenzus, most nem is mennék bele.

de attól még rossz érzés nekitrappolni a korlátainknak, és jó elnyafogni a bánatomat.


ami még van, az a tudat, hogy haladunk. hogy ezekből a lehetőségekből is körvonalazzuk ki a mindigjobb életet, dolgozunk rajta a háttérben szépen.

pl a múltkori beszélgetésünk  után máris abban a piciségnek tűnő, de igen fontos fázisban vagyunk, hogy írjuk a költéseket. még csak nem is valami appban vagy megosztott izében,
simán egy jegyzetfájlba gyűjtjük a telefonomon, és eddig megy.
szerintem ez nagyon sokat fog hozzáadni az életünkhöz, tudatosság és tervezhetőség, de legfőképp hozzáállás szempontjából.

meg az időbeosztásunk is azonnal javult! és ebben is egyre ügyesedünk.
pedig még mindig csak az "anyaggyűjtés, megfigyelés" szakaszában járunk...

de fejlesztjük magunkat más dolgokban is.
meg agyalunk azért folyamatában, nem az van, hogy jó, most akkor eszetlen carpediem...


szóval minden bánat ellenére azért azt látom, átgondolva, mi hogy van, hogy kihozzuk a jelen lehetőségeiből a legtöbbet, és haladunk is, és jófele. aztán majd persze meglátjuk, mi sül ki belőle.

szóval amennyire szomorú, valahol annyira izgi is, asszem.