szerda este is a gyerek nyitott ajtót otthon - sajtburgerrel vártak meg jókedvvel. sajna olyan sokára érek haza, hogy kb vihettük is vissza anyának. de azért örültem, ők meg persze jól elvoltak addig is.
azért is hozta át a pasi, mert már egyre kellemetlenebb a szitu: az gyermek nagyon pusholja, hogy én is menjek át (vagy legalább föl az ajtóig).
eddig nem bocsátkoztunk magyarázatokba, valahogy az volt bennem, hogy majd az apja, de az apja maszatol.
én viszont fontolgatom, hogy kéne, és fogalmazgatom is, mert egyre csalódottabb és láthatóan nem tudja hova tenni.
nem mondhatom, hogy azért, mert apa nem akarja / anya sose fog meghívni, akkor se, ha már ismer...
szóval valami olyasfélében gondolkodom: tudod, anyának én még idegen vagyok, és nem állíthatok be csak úgy idegenként... (blabla, arról, hogy apa ismer, meg te is ismersz, vagy nemtom.) és majd ha apa úgy gondolja, hogy eljött az ideje, bemutat minket egymásnak anyával. és mivel az anya lakása, majd ha ő meg akar engem is hívni valamikor vendégségbe, akkor megyek szívesen, de ha nem lesz ilyen, akkor majd lefotózzátok a szobádat és megmutatod úgy, jó?
és hogy mindennek megvan a maga rendje és ideje, és majd kialakul. (nem szószerint, de lényegileg.)
na, hát nem tudom, lehet, ez így rossz ötlet, de jó lenne, ha megértené, hogy nem azért utasítom vissza mindig a kedves (és egyre határozottabb) invitálást, mert... szóval nem miatta.
persze hogy magyarázod meg a 'majd' értelmét, ha még csak az itt és most létezik neki igazán...
és hogy mondod el a dolgok rendjét nagyon röviden és egyszerűen, hogy megnyugodjon tőle, de semmiképp se rágja az apja-anyja fülét ilyenekkel.
nem asap a kérdés, de foglalkoztat.
nem magamtól fogom felhozni, viszont asszem, ha újra felmerül, tisztázom, mizu.
addig meg fogalmazgatom a legpolkorrektebb verziókat.
szabad volt eddig is önállóan megválaszolnom dolgokat, a pasi bízik benne, hogy semmi olyat nem mondok-teszek, amit nem kéne, és hát szerintem se.
ez még nem lép át olyan határt, asszem. igyekszem majd senkit se kellemetlen helyzetbe hozni, nyilván.
arra nem látok épp sok esélyt, hogy az anyja valaha is áthívjon (bár szerintem egyszer a gyerek kedvéért ezt meg lehetne majd tenni, de ez aztán tényleg az ő dolga, ő otthona, stb, abszolút elfogadott lesz, ha másképp gondolja), arra viszont, hogy bemutassanak minket egymásnak, igen,
továbbra is tartom, hogy elkerülhetetlen,
szóval idő kérdése csak, és úgymond a pasira várunk.
ha megérik rá, úgyis be fog, ahogy a gyereknek is bemutatott, asszem.
(félelmetes egy gondolat amúgy, annyi rosszat hallottam már arról a nőről, igazán nem lehet semmi jóra számítani tőle ebben a kérdésben sem,
de akkor is muszáj, na.
és hát - hátha.
a pasit is szoktam néha biztatgatni vele kapcsolatban, meg ha úgy látom, szembesíteni vele, hogy most csak a haragja és vesztesége miatt torzít, és a csaj mondandójába valszeg csak belelát valamit - akkor most biztassam magamat is: látatlanban ne ítéljek, majd eldől. ugye.)
Szerintem ezek teljesen kiváló magyarázatok egy ennyi idős gyereknek, aztán majd úgyis alakul. Én jártam már exék új otthonában, de amikor a gyerkőc meg akarta mutatni az emeletet, a szobáját, én is kértem, beszélje meg az anyukájával, és csak utána nyomultam fel.
VálaszTörlésA többi meg tényleg alakul.