tegnap

egyébként sìrva mentem haza, mert előtte a pszinél elő kellett adni, mi a probléma, és hirtelen szembesültem vele, mennyire nyomorultul is érzem magam már megint. hogy mennyire semmi pozitìv véleményem vagy érzésem nincsen magammal kapcsolatban, és semmi (senki) nem is tükröz engem vissza pozitívan,
pedig ott a fejemben a tudás, hogy voltam én már jobb passzban, gondoltam én már jókat is magamról, láttam erősségeket, ...

és hogy most megint csak a szégyen van és a semmirevalóság általános tudata.

na, és ezt könnyeztem meg, mert hát milyen szomorú már.



azért kéne írnom ezt a nyomi blogot, hogy reálisabban lássam, miket csinálok-gondolok,
meg valahogy viszonyítási pontokat szerezni, hogy amiket csinálok-gondolok, mennyire milyenek, és úgy általában, én magam milyen vagyok.

persze a melós gépen nem merem meg se nyitni, naná, a telefonom meg kényelmetlen már, máshol meg annyi más dolog van, ... de ez akkor se maradhat így,
muszáj valamit összekaparni magamról, mert az nem létetik, hogy huzamosabb ideig ígymaradjak,

ez nem lenne élet.


eszembe jutott, hogy tudok én akarni,
és valahol tuti ott vagyok, csak megint elsodort a kis mókuskerekem.


update: és basszus, már az, hogy ezen kénytelen voltam picit gondolkodni, hatalmasat lökött rajtam pozitív irányban! szóval bizakodó vagyok.