hugom kórháza jó messzi van, és mikor kitaláltuk, hogy megyünk, még biztosra vettük, hogy babázni megyünk, tán már nem is a kórházba. de hát...
a gyerek teljesen frontálló.
hugom egész addig iszonyat kivolt, kapott viszont péntek éjjelre egy random ajándék kimenőt, így mi valami kisimult, nyugodt állapotába szaladtunk bele (ahhoz képest persze).
eleve se gondoltam én már egyben látni, mert mikor pár hete lehetett volna, betegség miatt kihagytam. meg mégiscsak ő a 'szociopata' hugom, nehezemre esik még most is teljesen bevonódni,
menetközben méginkàbb, valódi, mély támogatóüzit is csak a héten válaszoltam, amikor már nagyon muszàj volt, addig mismásoltam (pedig pontosan tudtam, mi hatna, csak nem akaródzott pont neki).
szóval volt feszengés, tanácstalanság, de azért elüldögéltünk hármasban, aztán négyesben a párjával, közben még egy felhőszakadást is végignéztünk.
amúgy nagyon hejre kis mindenórás volt, pedig mindenki mondta, hogy ú, hogy néz kiiii, mekkkora lett, széltében is, nem csak hosszában, jujj, ..., ...
hát, én nem tudom, mit sápítoztak anyámék, egy deka felesleg se volt rajta, és most, hogy tudjuk, hogy négykilós gyereket cipelt, már inkább kicsinek tűnik az a has, mint óriásinak.
no, akkor mondták, hogy nézzük már meg a házat is, úgyis útbaesik hazafele,
úgyhogy végigvártuk a látogatási időt (nem ez volt a terv, de legyen),
utána sógorom olyan részletesen mesélte-mutogatta a házfelújítást, hogy csak qrvakésőn szabadultunk el. (érdekes volt, csak nagyon máshogy terveztük tényleg.)
sötétben vezettünk vissza anyámékhoz, aki az xtrém helyzetre tekintettel megvárt és megvacsoráztatott,
utána még haza,
hát, hajnalban kerültünk ágyba.
jó volt, nem azért. csak elfáradtunk nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése