amellett

hogy ugye többnyire padlón vagyok a pasis dolgokállásától,

a hugom konstans mindjártszül.
no jó, már kórházban van és már bármikor megindíthatják, ha továbbra se történik semmi, szóval már tényleg mindjárt, nem csak a közbeszéd szugerálja...
(terhes-vudubabát kéne gyártanom, amit nem szurkálni lehet, hanem méhszájtágítani, igény, úgy tűnik, lenne rá... ahányszor én megkaptam, hogy na majd megtudom, milyen szenvedés ez már...)

a majdnemhugomék már otthon vannak a kis korababával, növöget.

cukival megtartottuk a hagyományos szülinapozását.

a melóban életemben először ki kellett hívnom az őröket - egy nénikére (wtf, mikomoly már).

fürtössel összeugrottam és most az is rossz.

viszont sok hivatalos ügyet meg vásárlósat elintéztem.

volt egy nap, mikor 2x is elmentem fagyizni, de egyszer se sikerült.

leadtam az albikulcsot. (előbb is leadhattam volna, ez inkább csak balfaszkodás volt, hogy ne a postaládába, de mikor hozzuk akkor össze kivel...)

a gyereket csak aludni láttam most, és így határozottan könnyebb a lelkemnek. (tuti érezné, hogy valami van.)

nemsoká megyünk temetésre.

tegnap este hatalmasat sétáltunk a pasival cukiskodva, mint mindig, mielőtt feladtam az albim, és jajj, ez úgy hiányzik...

az albim is hiányzik még, értelemszerűen. (mármint hogy legyen.)

informálódtam a kiadó szobák piacàról is, meg a konfliktuskezelésről is, hol ezt gondolom, hol azt, és kicsinál ez az ingatag helyzet. múltkor megakadtak a tárgyalások, most, sok 'beszélgetés helyett veszekedés' után újraindultak. szomorú vagyok, hogy ez lett, mérges is, és nem tudom megmondani, mi lesz.

csak már legyen!
(persze azt szeretném, ha ez így elcsitulna, helyrekerülne, mimást.)


#nyafogás
#csakbeszélgessünkazmárjó
#kéremvisszaőtakihezköltöztem #állandóra