az gyerek

úristen, mennyivel jobb, mint előtte, amikor is kb halálosan rettegtem... most inkább ilyen woww, fuhh, halleluja.

szerintem elleszünk.



(jóval) részletesebben:
az elmúlt években kb nem láttam gyereket közelről. meg nálam van az 'idegen gyerekhez, kutyàhoz nem nyúlunk' szabály, szóval engem aztán nem láttok nyünyörészve édelegni egyikkel se...

tegnap reggel jól összevesztünk a pasival, az uccsó pillanatban rántottuk össze magunkat csak, aztán eleve máshova mentünk, mint tudtam és ott vártak a sógórnőmék, akiket a gyerek ismer és imád (és akiket nem tudtam, hogy lesznek, és velük is feszengtem), szóval onnan, hogy a pasi és a gyerek felszedtek kocsival, odáig, hogy újra beszálltunk, kb semmi különösebb kontakt nem történt, apáékkal elbandáztak, én meg vittem utànuk a gyerek táskáját.

jó, nyilvàn megnéztük egymást, volt egy full béna bemutatkozás (apa barátja vagyok amúgy, bár párszor elcsesztem és leszivemeztem),
némi feszengés,
(rögtön fontosnak tartotta leszögezni, hogy neki van anyukája, az nagyon meghökkentő és vicces volt,)
meg ott voltam végig a háttérben, adtam a vizet, a zsepit, fogtam-nyújtottam-elvettem-kidobtam-stb, mittomén.
de nehezen lőttem be, mikor hova kéne mennem, állnom, most velük, vagy a sógornőmmel, vagy a férjével, vagy mivan, kb lábatlankodásnak tűnt sokszor az egész, full hülyének éreztem magam csomószor.
el is könyveltem, hogy így oké, hogy meg kellett néznünk egymást, de ma csak felesleges ötvenedik kerék vagyok a történetben. (ami egyfelől így is öröm, másfelől pocsék érzés volt, nagyon.)
szóval maga a gyereknapozós trip halál volt meg blöe.

na de aztàn!
már amint újra 3an voltunk anyóshoz menet is barátkoztunk (oda indultunk a gyereknapozás után), de a mekiben (ne kérdezzétek, meg kellett àllni és kész) történtek az igazi "csodák"!
sorban àlltunk, és egyszercsak àtölelte a làbam. (így vesznek meg a gyerekek kilóra, csak szólok.) és nem engedett el.
(pedig ott újra becsatlakoztak a sógornőmék is.)
és felvettem, és jöttünk-mentünk, ésésés...
és onnantól már nem voltunk idegenek.

annyira nem, hogy életemben először pisiltettem gyereket! (egyből 3évest! egyből egy redvás mekiben! nulla howto infóval vagy segítséggel!)
(kösszmindenki. mélyvíz. hestegek.)
(túléltük.)

és aztán nekem kellett először mesét olvasni, és úgy aludt el, hogy 10 centire volt a kis arca az enyémtől. (nyilvàn nagyon jó érzés ez.)

indulàsnál pedig tök spontán elénk állt és közölte, hogy nagyon aranyos és szép kislány vagyok.
(köpni-nyelni nem tudtam, életem bókja.)
(szerintem azt hitte, én is maradok, mint a többiek, és még gyorsan el akarta mondani, de hát behaltunk rajta.)

és megbeszéltük, hogy mehetek majd velük jàtszótérre (ezt már én kérdeztem), meg a hazaúton, miután engem kitettek itthon, állítólag végig kérdezgette, hogy miért nem megyek velük én is meg hol vagyok.

szóval egyemmeg.


azt hiszem, az apja most boldog.
(és kicsit féltékeny is szegény, deminek.)
én pedig azt remélem, hogy a jó része így marad, és hogy fogom őt "érezni" ugyanìgy mindig. (ez a legfurább, hogy egyszerűen csak mindig láttam-gondoltam, hogy most enni kéne, inni kéne, pisilni kéne, àtölelni, megsimizni, becsukni a szemem, hiába néz... ez bizti csak nekem újdonság, de maradjon így, mert apának jó backup leszek vele, meg amúgy is.)

#furiélményvolt
#mostmárfogokmernivelebármit

#jóvoltna