nyafkodásokba'

még vasárnap beütött egy kapcsolati krízis, egy olyan igazi, felnőtt, kemény, nem az az összeveszős, sértődős, hangos fajta... aztán most éjjel ért utol belőle igazán az érzés, hajnali bőgés formájában.

reggel ugye ràjössz, hogy nem bírtad ki és írtál neki, pedig tudod, hogy nem szabadna - a zokogva üzengetés is mindig olyan, mint a részeg sms-ek, másnap csak fogod a fejed... csak mondjuk ezeket vissza lehet törölni, nála is. (szoktam.)
na most, meglepő élmény volt, de nem ítéltem visszavonandónak, még ha itt-ott kicsit túlzó lett is. wowwszi.

#oké

épp csak meglepődtem, hunyorogva felnéztem fészre (a feedpörgetés sokszor jó idegnyugtató), az első bejegyzés, bele az arcomba, hogy meghalt egy munkatàrsam.

egy olyan, akit csíptem, és akivel apám húsz éve dolgozik, mondhatni családi barát. egy velekorú.

hagyján, hogy lesújtó, ráadásul még tőlem is tudta meg.

tipródás, hoy mijafasz, tudja-nemtudja, csak hívni kéne... egy hete nem hívjuk egymást, mert még mindig duzzognak, én meg azon duzzogok, hogy ők duzzognak... de azért csak kéne, na, hát mégis.


és akkor eljöttem kiszellőztetni a fejem egy kv mellett, meg kicsit összerakni magam, hogy azért na - erre a padomon egy tinipár turbékolt, maradt a napfényes-megsülős. skandallum, nemár.

#nemér



no persze azóta elmentek és egyből jobb. meg fürtös is ápolja a lelkemet. valami majd lesz. de ezek a dolgok...

#nemannyiravidám