2017. július 7., péntek

rajtakaptak,

ahogy sírok.
anyám hívott, hogy szerinte inkàbb napok, de még várja az orvost, már lent aludt a család a kanapén, hogy közel legyenek, menjek haza már ma este, ha lehet, majd hajnalban visszautazom.

akkor is, ha tudja az ember, azért csak szíven üti.


amúgy meg a dacos kis nádja duzzog belül: hadd tudjam már én jobban, hogy' akarom csinálni, hazamegyek-e, elbúcsúzom-e, akarok-e bármit,
én tudom, én, nekem csak ne mondják meg, elég, ha tájékoztatnak.

ugyanez volt már tegnap:
-haza kéne jönnöd pár napra, mellette lenni, magad miatt...
-hát, nem hiszem, hogy akarnék, hogy bírnám ezt nézni...
-de hát míg jobban volt, képben volt, mindig-mindig téged emlegetett, hiányolt, keresett, várt, téged szeretett a legjobban...
-...
(szerintem meg, anyukám, ez qrvára érzelmi zsarolásnak minősül, és baromira nem fair.


szóval majd én tudom, hogy magam miatt mit szeretnék megtenni, hogyan és mikor, jó?)

5 megjegyzés:

  1. :(
    Ez annyira szomorú. Nekem nem él már egyik nagyszülőm se, elég rég óta, és asszem a 4 közül csak egytől tudtam elbúcsúzni. Az apai nagypapám amikor meghalt, még nem voltam 10 éves; a többiek meg valahogy 2004 és 2009 között "sorban" mentek el. Betegek voltak, szenvedtek, a végén nem voltak eszméletüknél.

    Érdekes ez az elbúcsúzás dolog: engem egyszer ütött nagyon szíven: apámnak volt agyvérzése, amiből végül felépült, de amikor az egész történt és 15 perc alatt beszáguldottam a kórházba (180nal keresztülhajtottam a városon hajnalban); semmi nem járt a fejemben, csak az, hogy sosem bocsátok meg magamnak, hogyha nem érek oda, és nem tudom megfogni a kezét és elköszönni, hogyha úgy alakul.

    Túlragoztam, de sztem csak azt mérd fel, hogy neked ez az egész mit jelent, és anyád lelki terrorjától ftlenül te mit éreznél, hogyha nem simogatnád meg utoljára a mamád kezét/nem beszéltél volna hozzá/ami lehetséges.
    Sztem ezt akár anyukádnak is megmondhatod; hogy felnőtt vagy, és vegye ezt figyelembe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nincs ez túlragozva, köszönöm, h elmesélted

      gondolod, ér megmondani? ér egyáltalán ilyen gyerekes dacossággal foglalkozni ilyenkor?

      Törlés
    2. Igen er. Sot azt is anyudnak h ez nem rola szol. Hanem szol a mamarol, rolad, a ti viszonyotokrol, es arrol h te hogy erzel a jelen helyzetben. Ebben neki tevekenyen nincs sok keresnivaloja, mar bocsanat. A gyasz, az elkoszones mindenki legbelso maganugye. Ha menni szeretnel, menj magad miatt, sajat indittatasbol, de semmikepp sem azert mert o elvarja.

      Törlés
  2. Ezt en nem gyerekes dacossagnak gondolom. Ez a te dontesed, es semmikeppen ne szoljon bele meg anyukad se.
    Amikor Tati, edesapam meghalt, ott voltam vele a korhazban vegig, akkor is, es ahogy meghalt, megneztem mennyi az ido, kimentem az udvarra cigizni, es megfagyott a lelkem. Azok, akik nem voltak kepesek mar ugy ertem lelkileg vegignezni az utolso napokat, az utolso par percet, ami amugy nagyon gyorsan lezajlott, es a dobbeneten tul igazan nem volt semmi rettenetes az egeszben (elotte mar egeszen mas volt a helyzet) vizet kert, aztan megallt a szive, szoval a tobbiek a csaladbol megprobaltak ravenni arra, h megnezzem a koporsoban felravatalozva, de en nem akartam, se ezt se nyitott koporsot. Nem tudom, mikent kell ilyen helyzetekben nemet mondani, egyszeruen nemet mondtam. Nekem mar azon a pentek delutan vege szakadt mindennek, akkor azt ereztem, h az eletemnek is, nem akartam en mar semmit nezni.
    A kepek, a hangok, a szagok, fenyek minden beleeg az ember agyaba. Tudni kell ezt elviselni, ha muszaj, de onvedelembol igenis nemet lehet mondani, ha csak art, ha csupan fajdalmat okoz neked. Ebbe szerintem senkinek nincs valos beleszolasa.
    Egyebkent meg nagyon sajnalom, h ez van, h faj neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. én is sajnálom a te veszteséged.

      azt hiszem, igazán nem is tudok tisztán gondolkodni erről,
      annyira bezavar a képbe az a képmutató tegnap elhangzott mondatrész, hogy "a család és a szeretet egysége",
      az emiatt érzett harag,
      hogy az anyám akar most tőlem nagyon valamit,
      megkapni érzelmileg, lelkileg, és én ezt nem akarom megadni neki.


      talán erről jobban szól, mint arról, hogy félek, pedig félek is eléggé, hiába tudom, hogy nem kell, meg hogy milyen ez.

      Törlés