ráérzések

szóba került ma fürtössel (a végtelen minden mellett, ami töredéke így is a must have megbeszélendőknek), hogy a "másokra ráérzés".

egyfelől tűpontosan - hogy is mondta? hogy már túlságosan is, néha el se bírja a helyzet? (fene, hogy nem készül jegyzőkönyv vagy hangfelvétel, lehetetlenség memorizàlni ennyit...)

másfelől meg néha teljesen félrevisz egy-egy saját paránk.


és felmerült saját részről az a mostmár többszörös tapasztalat, mikor levágom a másikról, hogy helyzet van, érzelmi igény van - míg mások meg nem.
sőt, még blogoknál is előfordul, hogy tényként kezelek valamit, ami nincs konkrétan leírva, de hát ott áll a sorok között - és mások néznek rám hülyén, hogy ezt honnan szeded, míg én azt nem értem, ők miért nem látják. aztán megkapom mégiscsak a visszaigazolást, hogy biza jól értettem.
állapotokra, lelki körülményekre, és azokból akár elhallgatott történésekre is lehet "tippelni" így tök hatékonyan.

megmondani, mit miért csinál, mond, mond úgy, és hogy van.

és ez fura.

a pszicho mondta: maga csak gondol dolgokat, és azt hiszi, hogy mindenki ugyanígy működik, gondolkodik, és hogy ezeket mindenki tudja, mert magának ez a természetes, de higyje el, nagyon nem.
ezt az "okosságra" mondta, mikor megkérdőjeleztem, viszont erre is ráhúzható.

és akkor az örökös bizonytalanság, hogy hé, ezt csak én látom? hogyhogy csak én? ha csak én, biztos jól?
és a felfedezés, hogy basszus, sokszor tényleg csak én, jól, fura.

a nagy furcsállás - de hát ha egyszer annyira egyértelműnek tűnik, magátólértetődőnek, a többieknek miért nem az??
tényleg nem ez az alap?!

(akkor most hogy várjam el tőlük, hogy megértsenek, észrevegyék, mizu, ha a mások sokkal triviálisabb dolgait se látják?)

meg a dilemmák is, ó hányszor: oké, én ezt látom, már megláttam. no de akkor valamit tenni is kéne, reagálni. a felhívás nem nekem szól, vagy akár nincs is, de ott harsog pl az igény, szükséglet, szükség, mittudomén... most tegyek úgy, mintha nem látnám? tudok úgy tenni? és ha rosszul látom? de ha jól, mások meg sehogy?
most akkor mi legyen?

szóval nem értem én ezt.
egyfajta sajátos érzékenység?
(mondják, hogy a betegség kiélezi.)

nem tévedhetetlen, nem tökéletes, de a véletlennél jóval többször komplexen tűpontos. több pszichótól is, fürtöstől is azt kaptam, hogy pl emiatt jó pszichológus lennék. (a levágásban sokat segít az a fajta értelmező logika is, amivel a világot, az emberi működést látom...)


ugyanígy fürtös is, tudom, hogy látja, kiszúrja ezeket. (meg vannak még mások, belefutok azért...)
odáig nem jutottunk most, hogy neki milyen élmény, de baromi jó érzés, hogy ugyanúgy értelmez dolgokat, mint én, már mielőtt lelőném a poént, vagy kiderülne, hogy úgymond igazunk van.
(legszívesebben mindent csekkoltatnék vele, mérvadó a szava.)

mint mondtam: fura.

#ezmiértnemalap?
#ténylegfuraám



(nem fényezem magam, csak van egy ilyen izé.)