eszmélések

hogy ez a két munkanap közt még bármit, (pláne fröccsöt), ez nem nekem való. (és mindig elfelejtem, miért felejtem el mindig?) helyette ennem és aludnom kéne. pont.

hogy milyen csinos alakom lenne, ha nem csak a csontjaim látszanának belőle már megint.
(hogy igazából már két éve nem érzem magam rendesen szexis, vonzó nőnek. ez a pasi sose bókol, úgy tűnik, ennyit számít tényleg.) (ja nem, bocs, egyszer az elején azt mondta, szép vagyok, egyszer meg mostanában, hogy szexi a fenekem. de azon túl, csak ha konkrétan rákérdezek valamire, akkor is csak, hogy igen/ nagyon/ de, tetszel/ de, vonzónak talállak. magától semmit, sohase. ez a pasi a kezdeti eufóriában is ilyen volt, mért kellett ez nekem.)

hogy valami nagyon furi gondom van az emberekkel való kapcsolatok fenntartásával. (ilyen lelki, szorongásos, meg agyműködéses, memóriás-arcfelismerős is, meg a viszonyulás mentális képének megtartásával is, szóval tényleg komplexebb és furi.) fürtös visszajelzései aranyat érnek, mint tudjuk. remek, hogy mindig csak több lesz a listán, sose kevesebb.
(nem, nem remek.)

hogy milyen hasznos volt felhozni a hugomos nagysztorit, annyira megnyugtatott minden reakció! és megerősített, és ez felszabadító...
ímé a viszonyítási pont - bármikor bizonytalanodjak el az ellenérzéseim, véleményem jogosságában, jusson eszembe ez! mennyire diszfunkcionális, mennyire álságos is nálunk a "család és a szeretet egysége". szóval igazából hálás lehetek érte, hogy megfoghatóvá teszi a homályos ellenérzeteket.

hogy basszus, én elígértem egy könyvet, eladásra, és még hétfőre, hogy jelentkezem - mindez nyilván szerda éjfél körül ugrott be a semmiből. kipattantam az ágyból, előkaptam, üzentem, de hát ciki.

hogy épp kellemesen beleringattam magam a "van időm második kvt venni késés nélkül" gondolatába, erre megdöglött alattunk a metró - murphy nem alszik.
(de pikk-pakk rendeződött a kaland egy kövi szerelvény formájában, csak nagyon röhögtem.)

hogy két kávé után is zöldség van az agyam helyén, és ezt milyen rosszul viselem.