lehet, hogy egy geci vagyok, lehet, hogy én egyedül nem voltam annyira bevonódva érzelmileg, de innentől már nagyon határozottan szembementem anyámékkal:
higyjék el, nincs is pénz,
sőt, lehet, hogy rák sem,
a hugomnak segítségre lenne szüksége, valami nagy baj van most vele, ez a viselkedés, ez az állapot tutira nem egészséges...
napokig ment a feszített hadakozás,
szerintük én csak ne bántsam a hugomat és ne feltételezzek rosszat, különben is, rákbeteg embert ilyennel vádolni, hogy' van hozzá képem,
én meg próbáltam valahogy rányitni a szemüket, mizu.
egyszerűen nem hittem el, hogy ennyire hárítanak, és hogy mindegyik.
féltettem a hugomat is (akkor még), hogy ha nem csinálunk valamit időben, ki tudja, mi lesz vele, az öngyilkossággal fenyegetőzés nem játék, miért nem értik meg...
jó, hát feljönnek a bankba anyámmal ketten kivenni a pénzt, meglátom, nincs igazam.
(mivaaaan?! milyen pénzt??)
de az a kikötés, hogy én nem kísérhetem el őket, mert a hugom nagyon meg van sértve rám.
anyámat hívogattam, a hugom ugye nem volt hajlandó szóba állni velem.
ja, hát annyiban módosult a terv, hogy hugom előbb és külön utazott, mert (valami tök kamu indok), úgyhogy majd a banknál találkoznak mindjárt...
(jesszum, anyukám, ezt hogy hagyhattad?! pár napja még öngyilkos akart lenni meg bujkált, hazudik, mint a vízfolyás... mi van, ha csinál addig valamit?!)
végül az lett, hogy készségesen megnézték nekik a teljes számlatörténetet is, sehol semmi, sose volt.
ennek ellenére hugom kötötte az ebet a karóhoz, márpedig igenis, ott volt az a pénz, mondják meg hova lett,
vitatkozott az egyre értetlenebb ügyintézőkkel,
lobogtatott mellé egy bankszámlakivonatot.
addig lobogtatta, míg elkérték tőle (az meg odadta, nem is értem),
lefénymásolták,
jól fel is jelentették okirathamisításért, csalási kísérletért (vagy hogy mondják)...
a photoshopolt számlakivonatos, kellemetlen közös élmény után még futottuk a vitatkozós köröket anyámmal is, a többiekkel is.
onnan már nem emlékszem a részletekre, egész ősszel ez ment ugyanis,
csak pl hogy ezerrel olvastam a méhnyakrák kezeléséről meg faggatóztam meg dugdostam az orruk alá a tényeket.
(naná, hogy nem volt rákos, pedig hamis orvosi leleteket is gyártott, mikor jobban firtatni kezdtük,
jó, na, tessék, igenis itt van a dokumentáció, most hirtelen már hajlandó megmutatni, eddig nem gondolta, hogy azt hisszük, hazudna egy ilyenben - de sehogy se stimmeltek azok se.)
hogy találgatni kellett, sógorom mit tudott, benne volt-e. kiderült, hogy nem, tök fogalmatlan szereplőként behitte az eredetileg neki kitalált rák-fedősztorit is, hogy hugom akkor jàr orvoshoz, míg ő dolgozik és nélküle akarja megoldani(??) meg hasonlók.
hogy az akkori kissógorommal vitatkoztam telefonon a vilimegállóban állva, és kerek-perec megmondta: naná, hogy nekem van igazam, qrvanagy gáz van, ő se érti, a többiek miért nem látják be,
de ő el akarja venni majd a kishugom, ő nem fog olyat mondani, amivel a szüleim nem értenek egyet...
(addigra kb már azt hittem, tényleg velem van a baj, én látom rosszul az egészet, úgyhogy hatalmas megkönnyebbülés volt. de nagyon haragudtam is rá.
később mondjuk nagyrészben emiatt a hozzáállás miatt szakított vele kishugom, úgyhogy kár volt cserben hagynia...)
hogy a leendő tárgyalás miatt már mégis én kísértem hugomékat az ügyvédhez, hugom duzzogva vonult két méterrel mögöttünk, apám se szólt hozzám, csodás emlék,
az ügyvéd 10 percért kapott egy huszast, hogy aztán kiröhögjön minket, majd legyintve azt mondja: a bíróságon is ez lesz, ne aggódjunk, egy ilyen képtelenségért max szóbeli ejnye-bejnyét kap majd.
végül csak belátta mindenki, hogy sose volt nyeremény, se rák,
de továbbra se ismerték fel/el a súlyát (azóta se, egyáltalán),
a hugom a nagyanyámnál lakott, aki csak annyit tudott, hogy szakítottak sógorommal.
(meg hogy anyámék olyan felelőtlenek, hogy semmi fedezetre csináltattak komplett új konyhabútort, mert ugye annak az ára is hugomék házában volt és tőle kellett kérjenek rá, ő volt az egyetlen, akinek maradt miből, akit rajtam kívül a szűk családból kihagytak a sztoriból.)
és minden egyes nap rettegett, hogy arra ér haza a boltból, hugom megölte magát.
(ezeket sokat emlegette szegény...)
aztán a sógorom karácsonyra már visszafogadta a hugomat,
(később vett fel hitelt őt meg elküldte dolgozni, apránként törlesztettek, addig anyámék tartoztak mindenkinek helyettük is),
a család "megbocsátott",
(meg amúgy is rögtön utána januárban újabb krach ütött be, akkor került ágyba a most haldokló nagymamám, ki ért rá hugommal foglalkozni, ugye),
és azóta úgy kell tenni, mintha mi sem történt volna, szóba se hozható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése