mégse láttuk jönni

posztesküvő + pms kombinálva a frontokkal (vagy inkább hőmérséklet/légnyomás-hullámvasúttal?) egyenlő durva fizikai kimerülés.

mikor esik le? nyilván 'túl későn'.

amikor már a sírás kerülget a kialvatlanságtól és attól, hogy ki kell kelni az àgyból, emberekkel kommunikálni, valahova menni.
egyáltalán megmozdulni.

amikor simán átalszom az ébresztőmet, pedig rohadt idegesítő, qrva hangos, és nem mellesleg a fejem mellé tettem.

illetve nyilván nem most esett le, már napok óta nyifogok, hogy fáradt vagyok, rosszul vagyok, nem tudom kipihenni magam, szét vagyok csúszva, kések, elnézem, benézem, fogytam egy csúnyát megint - csak épp helyrehozni nem tudtam.

próbáltam én még napközben is aludni, csak nem ment. este is csak sokára, meg ha fölébredtem, úgymaradtam.
vagy pedig, mikor végre jót aludtam volna, korán kelni kellett.
és úgy voltam vele, jó-jó, de nincs baj, megoldódik... ha nem megy, nem megy.
a kajálással meg pláne. oké, megcsúszott, oké, a hormonok. (oké a lópikulát. egy reggelinyi mennyiség egész napra, rendszeresen? hátizé, többnek tűnt pedig, valahogy észre se vettem, hogy ennyire he.)


most meg... most meg két elég hosszú és munkás nap áll előttem, addig már tökmindegy. (és nem hoztam enni, mért is hoztam volna... büfézés lesz, addig meg, remélem, összetart a cukor, koffein és nikotin.)



#nemvettemelégkomolyan
#nemodafigyelek
#annyiratipik