a nap meg

amúgy munkával tellik, ami most a gyakorlatban főleg egyedül ücsörgést takar.

jólesik. ez az álmi idő is pont passzol hozzá.

megvannak még a labdarózsák, és letétbe került nálam megint az életnagyságú papír ténsasszony-fénykép,

csak valahogy úgy sikerült az ajtó mögötti sarokba tenni, hogy a mosdóból visszajövet mindig megijedjek.

értitek, egy fotó, ami páróránként rámhozza a frászt - minden alkalommal nagyon nevetek.

nemsoká lesz egy nagyobb rendezvényünk, egy csomó cuki fiatal kézműveskedik hozzá cukin a folyosón, olyan mosolygós-lelkes kedvem van tőlük. (és ez nem mond ám ellent az előző posztoknak.)

a pasi este grapefruitos sörrel várt, mert tudta, hogy azt szeretem, meg régi magyar trashreality-t néztünk összebújva-simizve és felolvasta a vonatkozó hogyvolt posztokat.

mégis hisztikéztem neki végig, persze a késztetéshez képest erősen (és szokatlanul ügyesen) disztingváltam, csak hát a hisztike az hisztike,

de (sőt, nagybetűs de) most végre rájöttem, mi a fene zavart épp ennyire.
amolyan heurékásan.

(tudniillik onnan nézve, mire is reagálok ennyire hevesen, milyen igényem kielégítetlenségére és miért - ez az igényesdi tényleg új perspektívákat nyit, imádom.)

oké, sokösszetevős a dolog, viszont, úgy hiszem, megint nyakon lett csípve egy.
a megfelelő szavakat még keresem rá, de valami olyasmi, hogy nem tükrözi a másikat eléggé, nem ad annyi visszacsatolást, mint általában az emberek, verbálisan szinte egyáltalán, nonverbálisan is keveset.
(bókok, pozitív megerősítések, hasonlók hiányára panaszkodtam mindig is -  na, ennél picit többet foglal magába, de például ezek.)
és - ami még qrva fontos - nem konkrétan velem csinálja, hanem úgy általában ez az ő (otthonról hozott) működése.

emlékszem, karácsonykor a családjánál is töltöttünk egy napot, és hát számomra baromi furcsa élmény volt. egyrészt jólesett, hogy megosztotta velem az élményt, családtagként kezeltek, ..., ...,
másrészt én még életemben nem láttam ennyire rideg, hideg ünneplést, holott kedvesek és közvetlenek voltak. amit fentebb próbáltam megfogalmazni, remekül magyarázná. bár, istenemre, olyan megfoghatatlan még így is... nem baj, majd összeáll jobban.

ennek a felfedezésnek magának örülök, mert minden ilyesmi számít a gyakorlatban is, minél jobban értjük egymást, annál gördülékenyebb a viszonyunk, legrosszabb esetben is tanulok magamról valami újat.

mióta (asszem 3 hete) elkezdtünk hatékonyan kommunikálni, olyan furin más az egész így is. akkor is az volt, hogy én rájöttem magamról valamire*, ennek tükrében felülvizsgáltam kettőnket is, változtattam valamin, amin úgy ítéltem, kéne, meg el is mondtam neki, és hirtelen teljesen más válaszreakciókat kezdtem kapni.
ja, hát ez tényleg csak így ennyi.
gondolom, nem spanyolviasz, de nekem újdonság, mindegyik.


ettem az előbb egy mennyei sütit,
röhögtem, hogy mások is megijednek a ténsasszonytól,

most meg inkább berekesztem ezt a posztolgatást,
mert át kéne gondolni, van-e otthon bármi kajaalapanyag. a héten még csak egy borzalmas kifőzdei zöldséges lasagne formájában ettem főtt kaját, ami tarthatatlan, ugye.

meg kávéznék is mégegyet,

meg el is fáradtam.



*: oké, nincs sok értelme, ha nem árulok el valami konkrétabbat, hiába nincs kedvem belemenni most.
olyasmikről volt szó, hogy amúgy jogos igényeket rendre nagyon rosszul kommunikáltam le, olyan üzeneteket közvetítve pluszban (sőt, sokszor helyettük), amiket egyáltalán nem is akartam, ezzel nyilván teljesen más hatást elérve.