gondolom nyilvánvaló, hogy csak megpiszkáltam a konyhát, aztán sikítva szaladtam az ellenkező irányba.
annyit tudtam ígérni cukinak, hogy hétfőre meglesz. remélem nem túlzott optimizmus.
arra gondoltam este, hogy úristen, nem tudom, mikor voltam ennyire fáradt, voltam-e valaha.
(perszehogy, gondolom. szubjektíve mondjuk a műtétből lábadozáshoz hasonlítanàm a fizikai részt, aztán biztos a tavalyi haldoklós trip után is hasonló volt, de az utólag jótékonyan felidézhetetlen.)
kb vonszolom magam. jó hír, hogy este ettem-ittam. és most reggel is. mégpedig rendes tartalmas főttkaját.
ha ez így maradna, pár hét alatt visszakapaszkodhatnék egy okés szintre.
(hát-hát.)
nagyon figyelgetem, mizu, legyen-e mégis inkább kórház. okosan nem rohantam vissza egyből dolgozni, pedig volt egy pont, ahol épp nem éreztem, amit most, és akkor kellett dönteni. szerintem így nem lehet, nem szabad, ráér az jövőhéten is.
olyan erővel csapódtam a padlóra, hogy még. sajog is mindenem.
és még mindig az van, hogy nem érzem úgy az erőmet, nem találom, pedig abba kéne ezerrel kapaszkodni ugye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése