hatékonyság

azmiaz.
annyira vagyok, hogy semennyire.

halogatom azt a nyomi takarítást is, mintha legalábbis valami nehéz akármi lenne. pedig emlékszem, milyen, mikor a dolgok pörögnek a kezem közt, sokkal többet bírok, azért egy kis lakást felnyalni nem cucc.

jó, csináltam mindenfélét, tény. de akkor is... hogy most pölö délig aludtam, mert későhajnalig nem. hiányzik már az a megnyugtató koránelalvósdi. hogy ne toporogjak az ájulás küszöbén órákat. (hullafáradtan ébren, az kicsikét mindig pokoltornáca.)

úgy tűnik, hiányzik hozzá a pasi ölelése, hogy mellettem szuszog.

valamiért még mindig, nagyon, holott már most is csak homályosan emlékszem. mintha sose lett volna, miközben mindenről a korábbi pasis rutinok jutnak eszembe. nem tudok olyat mondani, amiben nincs benne legalább egy hozzáviszonyulás.
valamiért még mindig minden üres nélküle. hiányos, nem kerek, hogy öntsem szavakba... (értitek? ez ilyen?)


így éldegélünk kettecskén most, én meg a pasi szellemlenyomata.


#elmúlik
#mantra
#olyannevetséges