2016. december 11., vasárnap

alászállt a pokolba

nádja, egy kicsit, és legszívesebben sikítva menekülne innen. yepp.

mióta csak hazaértem, a nagymamámnak be nem áll a szája, és iszonyú.

egyfolytában valami kisbabát làt, de takarjuk be, meg ne fázzon, de még nem evett, fel kell kelteni enni, de ez a takaró vizes, de nem látja, hova lett, de nem hiszi el, hogy bevittük a szobába és alszik, de ő látni akarja, de nézzük meg, ...

és ezt így, végtelenítve, vitatkozva.
apám megpróbálta meggyőzni, hogy nincs gyerek, de úgy kiborult, hogy azóta inkább a 'megetettük és letettük aludni a szobába' verziót nyomatjuk a fogadott segítséggel (aki reggel-este jön hozzá), mert már ő is befutott.
meg amúgy fogalma sincs, ki vagyok, csakis össze-vissza dolgokat mond,... a kisgyerekes rész konstans egyedül.
már legutóbb is szörnyű állapotban volt, de ez...


erre most így nem voltam felkészülve.

1 megjegyzés: