tegnap aztán szörnyű bűntudatom lett, csak úgy záporoztak a szidalmak a fejemben lévő hangtól: nem szégyelled magad, cserben hagyod őket, önző vagy, hálátlan, sose lehet rád számítani, milyen egoista szemét az, aki ennyire nem foglalkozik másokkal, mégis hogy képzeled, hogy csak elvársz, elveszel, de nem adsz, kivonod magad mindenből, mi az, hogy magaddal akarsz foglalkozni, mindig magaddal, csak magaddal, mindig te vagy az első, nem szégyelled magad, hogy így leszarod a másikat, aki pedig a lelkét kitette érted?!
stb, stb.
ez aztán nagyon megviselt. máris elbizonytalanodtam: szabad-e nekem tényleg magamat helyezni az első helyre és ez az-e, vagy csak nettó önzőség?
vajon amit most teszek, ahhoz van-e jogom? nem hazamenni, nem adni magamból, nem foglalkozni velük, nem próbálni segíteni... vajon ettől most rossz ember leszek-e? vajon ha ilyen vagyok, tényleg megérdemlek-e minden rosszat, tényleg hibás áru vagyok?
ilyen kínzó gondolataim és érzéseim támadtak, és már egyből nem örülök úgy a szabad péntekemnek se... olyan, mintha valami rosszat csinálnék, valami bűnt követnék el, szándékosan...
vajon hol van jogom határt húzni? vajon van-e jogom egyedül lenni ma és a saját kis lelkemet ápolgatni ahelyett, hogy hazautaznék?
vajon ezek a kétségek kapnak-e megnyugtató választ?
valaki mondja meg, szabad-e, mert szerintük nem szabad, de én meg szeretném... adhatok-e engedélyt magamnak szabadon, bűntudat és szégyen nélkül rendelkezni az időmmel?
lehetek-e tényleg magamnak én a legfontosabb, vagy csak addig, míg az valamennyire egybevág az ő elképzeléseikkel és szükségleteikkel? rossz vagyok-e, ha leszarom, ők mit szeretnének?
ezek mind nehéz és árnyalt kérdések. Nekem 2 drb könyv segített, hogy egy csomó mindent megértsek. Az egyik azt hiszem megvan ebook formátumban.... ha érdekel átküldhetem.
VálaszTörlésigen, érdekel, majd lesz mailcím hozzám és akkor bejelentkezem az igénnyel, köszi :)
Törlésnem vagy.
VálaszTörlés( pont ugyanilyen mérgező, folyamatosan bűntudatkeltésekkel manpuláló családba születtem én is. egy idő után-sajnos még így is túl későn- annyira torkig lettem ezzel, hogy szinte a ló túlsó oldalára esve, késő kamaszként a harmincas éveimben, nyíltan fellázadtam. onnantól fogva leszartam. levetkőztem a megfelelési kényszerességet. és láss csodát, nem dőlt össze a világ. ők is megtnultak alkalmazkodni. jobb megélni a kamaszkort, ha késve is, mint sosem megtanulni meghúzni az énhatárainkat. egy életed van. elsősorban az számít, hogy azt úgy töltsd ahogy neked jó.
VálaszTörlésaz az érdekes, hogy elvben tudom, hogy én életem, sose fogadtak el, stb... és akkor hirtelen szembekerülök ezzel a nagyon is belső nyomással, hogy márpedig nem tehetem meg.
Törlésneked ez így van még? ha nincs, mikor múlt el? és próbálkoznak még?
kicsit olyan, mintha még mindig nem érteném a lényeget... mintha fogalmam se lenne, hol húzzam meg azt a határt, csak azt érzem, hogy kell.
Ugy mult el hogy elmentem terapiaba, pszichodramacsoportba. Eloszor csak tudatosodott, mi van, aztan duhongtem miatta evekig, utana meg mar leszartam. Elfogadtam hogy nem szerethet mindenki, es mar nem is akarom hogy mindenki szeressen. (es ami a vicces hogy, talan pont ezert, sokkal tobben szeretnek mint regen)
TörlésÉn már a múltkor is írtam... Szerintem jogodban áll meghúzni a határokat, és kell is. Ha most nincs energiád, nem hozzon SENKI mínuszba. Nem jó az senkinek. Szerintem.
VálaszTörléstudom, láttam, csak adott időpillanatban még ez is kevésnek tűnt... a belső hang sokkal meggyőzőbb volt :(
Törlés