napi kedves

tegnap annyira gyűltek a könnyeim, de utálom a front office jellegű sírást, a wcben meg mindig volt valaki és hát van egy akusztikája. egy rakás ember, akinek pedig igyekeztem napsugaras business mosolyt villantani, rákérdezett, mért vagyok olyan szomorú.
úgyhogy amint leváltottak este, kimentem a kertbe, kerestem egy padot és bőgtem bő félórát. végre. csak úgy.
és akkor egy vadidegen csávó a semmiből mellém tett egy csomag pzst, hogy 'még egy kis muníció', majd ment is tovább, nem zargatott,
és ez így az egyik legkedvesebb gesztus, amit életemben idegentől kaptam.