mélypont

egész konkrétan azt hittem, elbőgöm magam az idegi kimerültségtől. óriási káosz, rengeteg infó, kapkodás, már egyáltalán nem fogott az agyam, csak kattogott össze-vissza...
elkövettem egy hatalmas hibát is, na akkor mentem ki szünetre. rágyújtottam az uccsó cigimre, bepróbálkoztam egy harmadik kávéval, hátha, erre hívott az ex, hogy itt van.
cigi valahogy elnyom, gyorsan visszasétál, nincs sehol. bújócskázott ott velem egy sort, miközben a szemem se tudta már detektálni a látványt, a bringáján konkrétan 5x néztem át...
végre előjött, erre behajtott a főnök, meglátott kint, bögrével a kezemben, basszus, eddig tartott a szünet.

semmire se emlékszem a pasiból, csak hogy jókedve volt meg hogy reflexesen szájon csókoltam, de kb egyszer se néztem rá rendesen, ő is csak idegesített.

amúgy ha már bent járt a városban, meglepett egy kávéval csak úgy. ez mondjuk kedves. (és nekem adta a cigijét, mikor megpedzettem, nem ugrana-e el venni... ez méginkább.)

kár, hogy tényleg a sírás kerülget azóta is, semmilyen helyzetet se tudok elsőre lereagálni és legalább egy órát csak ülni akarok magam elé bámulva miközben nem szólnak hozzám.

nincs nyüssz, ezek csak tények. (kellemetlen egy állapot amúgy...)