gecimásnaposan

anyám, de nyomorultul érzem most magam. dehidratáció, nem kellesz te nekem.

asszem, azért visel meg annyira ez a dolog a legjobb barimmal, mert 1: szükségem lenne rá és félek elveszíteni. (ez vajon önzőség-e?) 2: nagyon nem tudom megvédeni magam és a határaimat. sok dologba belemegyek, ami aztán nem jó nekem, sőt, már közben sem jó, csak mert úgy érzem, hogy ennyivel tartozom, ennyi engedményt igazán tehetek, erre szüksége van neki, tőlem, cserébe, hogy máskor ő is elviselje az én hülyeségeimet, engem, még ha eleinte tiltakozom is, ki lehet belőlem erőszakolni egy igen-t a végére. 3: mert nagyon azonosulok a problémáival, mert nagyon hasonlónak gondolom magam, és félek, hogy ha én nem viselem el őt, akkor én se várhatom el másoktól, hogy elviseljenek.

van egy dolog, egy probléma, amit hurcolok magammal, és ami miatt egy csomószor nem tudom eldönteni, hogy most jogos igényekről beszélünk-e, vagy túlzott elvárásról. (itt a sajátjaimról van szó.) hogy most tényleg probléma van-e, vagy csak én teszem azzá a fejemben. hogy a valóságra, jelenre reagálok-e, vagy mindössze a saját félelmeimre, múltbeli rossz élmények kivetülésére. hogy most akkor hihetek-e épp a saját érzéseimnek, adekvátak-e az aktuális helyzetben.

így amellett, hogy rossz csalódni egy számomra ennyire fontos valakiben, meg félelmetes annak a lehetősége, hogy kikerül a képből, ott van még pluszban a saját bizonytalanságom is. 

vajon aktuálisan a másikkal van-e baj vagy velem.

vajon csak ennyit érdemlek-e, ha meg akarom tartani ezeket a kapcsolatokat.

vajon van-e jogom haragudni, elvárni ezt vagy azt a dolgot, szóvá tenni, hogy akármi.

vajon.