dilis

ne csodálkozzunk, ha rövid időn belül újra egyedülálló leszek.
mindent megteszek, hogy ezt a pasit elmarjam magam mellől.

példának okáért tegnap nagyon jó és pörgős napom volt, sikerült végig mosolyogni és mindenkit szeretni.
tényleg szuperül ment. viszont kb a 10.  órától már csak utána vágyakoztam, holott korábban, amikor belebúgtam a telefonba, hogy hiányzik, zavart terelést kaptam, vagyis egyértelmű volt, hogy este nem akar random találkozást. ahogy fáradtam, úgy nőtt a hiány és csalódottság. próbáltam úgy csinálni, mintha nem zavarna, úgy kommunikálni, mintha tényleg elfogadnám, hogy hétfőig nem látom, persze, teret kell adni, elengedni, hadd pihenjen, saját idő, mittudomén.

csakhogy egy frászt.
magamban végig reméltem, hogy áthív.
utána pedig teljesen rutintalanul beültem egy pohár borra, mert ráérek, jól esik levezetni a nap tempóját egy kis netezgetős üldögéléssel.

és bumm, kirobbant belőlem az egész, odáig, hogy akkor inkább legyen vége, meg utálok sokadik lenni az életében, bezzeg a másik nő gyerekére futja, ...
egy igazi wtf kirohanás volt.

kb 2 óra alatt sikerült teljesen leamortizálni a kapcsolatunkat.

ezután hiába írtam reggel, hogy sajnálom.
majd' megpusztulok, hogy visszacsinálhassam, csak ugye nem lehet. nem tudom, mikor hajlandó újra szóba állni velem.
és nem tudom, mi a fenének kellett ez. mi a francért nem bírom ki csütörtök reggeltől hétfő délutánig?!
és valóban elég lett volna, ha azt mondja, hogy én is hiányzom, és ez neki is rossz, de most ezért meg azért szüksége van egy egyedül szüttyögős estére?

lehet, hogy tökre nem is reálisak az igényeim. lehet, hogy nincs is semmi, amitől érezném a folyamatos érzelmi kapcsolódást, vagy nem is kell, hiába akarom.

de az, hogy hisztérikusan követelem, biztos, hogy még azt is tönkreteszi, ami eddig volt.