2015. november 3., kedd

most meg nem tudom, mit csináljak

egyedül akar lenni. szarul van.
nekem meg bűntudatom, hogy ezt nem értettem előbb, meg persze haragszom is, hogy miért nem volt képes inkább erről beszélni, kihagyva az ominózus, elbizonytalanító mondatokat. vagy legalább ne hagyta volna, hogy ezeken pörögjek, miközben nála meg totál máson volt a hangsúly...

kommunikációból megbuktunk, asszem.



fogalmam sincs, hogyan kell valakit egyedül hagyni. nyilván várok, amíg majd ír, de akkor is, legszívesebben szorosan átölelném, meg simogatnám a fejét, míg el nem alszik, de ez is inkább az én vágyam, ilyen kis önző vagyok, na.


ő meg azt hitte, tegnap, hogy szakítani megyek. pedig csak vártam arra a pár szóra, hogy nem is úgy van, ahogy értem, hogy nincs is semmi baj...



most ülök a szobámban, a kosz közepén, azon agyalva, hogyan vonatkoztassak el, mert nem fog jönni este, nem fog keresni, hogy hé, mégis, hiába jár folyton ezen az eszem...
ő egyedül akar most lenni, én meg vele. segíteni úgyse tudnék.
ezért inkább törölgetem a port, pakolászom a mindent. csak leültem, hogy kikapcsoljam a gépet. hogy ne tudjak hová kivonulni a valóságból.
heló világ, it's me, again.
csináljunk újra vállalható szobát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése