tegnapom

van ez az érzés: oké, hogy szar, de azért mégis csak jó...

azt hittem, legalábbis erősen bíztam benne, hogy így marad, hogy ez egy következő szint.

aha.

korán akartam kelni, de még előbb is fenn voltam, netezgettem az ágyból, ettem egy fullos reggelit, bámészkodtam a ház sarkáról egy bögre teával.. beszéltem anyámmal telefonon, hajat mostam, fürödtem, nagygenerált csináltam, úgy öltöztem fel, hogy ne csak tetsszem magamnak, de a nyaklánctól a fehérneműn át a zokniig mindent imádjak magamon. még sminkeltem is, meg be is ágyaztam, amit pedig minek.

megterveztem a napom, egy csomó klassz dolgot képzeltem bele, és totál feldobott, hogy még mindig csak annyi az idő, mint mostanában kelni szoktam.

egy jól megérdemelt csodás féláras kávéra hajtottam, úgy indultam neki, hogy igen, jó lesz, aztán jöhet a mindenmás. sínen vagyok, ráéreztem... büszke voltam és lelkes, tele energiával.

ebből az lett, hogy úgy tíz perc után teljesen darabjaimra hulltam, és ott maradtam. mert így szoktam, ne kérdezzétek...

szóval:

egy dolog, hogy tíz perccel lekéstem az akciós kávét, amit már indulásnál is éreztem, és elrontotta az élményt.

de aztán még egy csúnya pletyka is a fülembe jutott.

meg hirtelen rámtört a magány is.

kiüresedett a fejem, és el sem tudtam képzelni, mi bajom...

(ezennel megígérem magamnak, hogy többé nem beszélek az anyámmal reggel, mert akkor gyanútlan maradtam, de utólag látom: nagyon ügyesen emlékeztetett rá, milyen hibás árunak gondolni magam és szégyenkezni. esküszöm, fel se tűnt, estére kezdett leesni, hogy a kedvesnek és törődőnek tűnő szavak valójában alattomos mérgezett nyilak, amikkel jól megsorozott. ezek után még távolabb akarok kerülni, mert ezt ne. ezt nem tudom kezelni.)

és ott volt az a srác, a legszórakoztatóbb és nagyszájúbb ember, akivel találkoztam, evör. párkapcsolatra, sőt, szerintem mindennemű emberi kapcsolatra alkalmatlan, a kocsmai-kávézós sztorizgatást kivéve. hetek óta próbál hazavinni. ez mondjuk túlzás, mert általában már teljesen beállva-szétcsúszva próbál bárkit hazavinni, de azért szemfülesek észrevehették, hogy engem pl tényleg.

(egyszer volt egy kalandunk, ami bennem indokolatlan, de aranyos történetként maradt meg. cuki, félszeg úriemberként viselkedett, amit senki nem nézne ki belőle. na, erre alapozott ő.)

és még féltékenykedik is néha, ami he.

és most, amikor pont baromira nem akart semmit se, meg még csak nem is direktben engem szórakoztatott, én, teljesen józanul közöltem vele, hogy I'm in.

WTF.

tehát a délutánt nála töltöttem, ahol elképesztő butaságokat is műveltem, amikkel majd valahogy el kéne számolnom magam előtt, bénáztunk is, balfaszkodtunk is, és közben ex óránként hívogatott, hogy meglegyen a dolog pikantériája, (meg egyáltalán mi a frászért csináltam ezt?!!!)

ugyanakkor - és most inkább ezt emelném ki - egy csomó részét élveztem, és szusit rendelt, ami rajta volt a bakancslistámon jó ideje, és nagyon kellett már valami exen kívül, ami még távolabbra lök.

maradjunk annyiban, hogy a sztori feldolgozás alatt, de nagyon-nagyon-nagyon tanulságos.

levonható belőle például az is, hogy lófüttyöt vagyok bármilyen következő szinten... extrém meglepikre készülhetek a továbbiakban is - tőlem, nekem, szeretettel. jó lesz. (nem.)