párhuzamos valóságok

ma én tulajdonképp magamat helyettesítem a melóban.

ja és

ugye tippeltem, hogy a stressz miatt nem akar megjönni - később, utolsó rendezetlen megpróbáltatásként este elkészült a beadandóm, délelőtt lement a prezentációnk,
óra után megjött.

írd és mondd.

új munka, új élet, élet

hát tényleg amott (azaz mostmár emitt) kezdtem hétfőn, és bizony nem egyszerű...

a remélt jó részek most még nemigen vannak, csak a negatìv (vagy szokatlanságuk miatt még annak megélt) szembesülések és (tádáám) egyfajta gyász.
azt máris látni ugyanis, mi minden nem lesz többet, amit pedig úgy szerettem...

tudom, hogy muszáj volt ezt most meglépni, tudom, hogy miért, de az érzéseim nem követik le.
reméljük, ez csak az átmenet.

mindenesetre az univerzum megtámogatta a folyamatot, ezzel a hétközbeni szünettel pl, amikor el lehetett menni Budaörsre bóklászni a Kopárokon (menjetek-menjetek, még mindig csodás, csak macerás kocsival, mert lezárták a Kisfaludy utcát), egy szál trikóban, hátwoww,
meg hogy a jövhét nálunk csak 3napos.


nemnagyonszeretem most még ez az időszak is, persze könnyebb, mint az elmúlt hetek, de jónak messze nem mondanám.

lesz.

hova lettem

hát hogy így maximalizmus, stressz, frontok, suli, hormonok.

először nem jöttem, mert nagyon sűrű volt, és nem akartam a hirtelen túl dràga időmből a pszis poszthoz kutakodásra szánni.
aztán már szimplán csak túl sűrű és stresszes volt. (ez azóta is tart, mit nem adnék egy olyan napért, amikor csak úgy vagyok és nézek ki a fejemből...)

pl úgy tűnik, ez az utolsó napom a melóban.

már nyàron elfogott az érzés, hogy elég, és be is próbálkoztam egy házon belüli vàgyott irányban - hetekig izgalomban tartott, ám végül tavaszra tolták. aztán felvettek a suliba, azt se tudtam, mi lesz...

most viszont újra felerősödött bennem, el is kezdtem informálódni, eszkalálódott is gyorsan. pénteken feltettem egy ártatlan kérdést, hétfőn megkerestek, köv hétfőn azt a nemhivatalos választ kaptam, hogy már elindították a papírozásos folyamatot.
(egész mást szerettem volna, ez jött, adminisztrálós ezmegaz hagyományos munkaidőben... már aznap estére tudtam, jobb, más egyelőre nem néz ki, a suli mellé ez megfelelőnek tűnik, szóval kell.)

drukkoljunk, hogy végre hivatalosan is megmondják, hogy oké, mikor, merre, meddig, hogyan.

ezzel teljesen meg fog változni az élet, úgyhogy van stresszfaktor bőven.

másik nagy terület a gyerekanyjáék féle cirkusz, nagyon beindultak a dolgok, végletek vannak, csőbe húzás, gyerek előtti megalázás, kiforgatás, vádaskodás, időpontokkal rángatás...
hatalmasakat veszekszünk ezeken a pasival, mert borzasztó bénán kezeli (mondjuk úgy, szinte sehogy), eszméletlen mélyen vagyunk kapcsolatilag.
(pedig megvolt a romantikus közös szemölcsleműttetés és lábadozás, aww, akár lehetne újra jó is - ha nem lenne szar.)

neki is emellé dráma és izgulnivaló a munkájában ...

a suli is borzasztó nyögvenyelősen megy, elvesztettem a szükséges szkilljeimet, és basznak visszajönni küszködök a visszaállìtással...

a szociális és egyéb szorongásaim az egekben... (aludni se tudok nagyon, hajnali felriadások is pipa...)

minden nagyon sok és nehéz és bizonytalan és változó. emellé fogytam sokat, ellenben a lábam meg nőtt.  a pms is csúcson már egy hete, de persze a stressz miatt nem akar megjönni, amitől még elgyötörtebb és stresszesebb leszek, ...

hát nem tudom. várom az egyensúlyi pontot. addig meg mehh.

életem rejtélye

egy számmal nőtt a cipőméretem.