így már jobb

tényleg.
bár még ma is botràny, milyen lerobbant hatást keltek,
valahogy párolog elfele a reményvesztettség.

fáradt vagyok nagyon, de már mindjárt mehetek haza aludni.

(ez megint egy tartalmatlan poszt.)

#elsőhó

az viszont jó volt, még én is megnéztem, smiley.

kb mindenkivel

ez van. hogy így belémàllnak számomra full érthetetlenül.

kezdődött egy váratlan hívással, ahol hugom leordìtotta a fejem, hogy soha többet ne merészeljek kommunikálni a sógorommal és nem vagyok normàlis!!! aztán a kishugom is hívott, hogy hugom telefonált és úristenmitműveltem.

majd elmesélem, hosszú, a lényeg, hogy már megint nem mondtak el dolgokat, aztán meg ki vannak akadva, hogy úgy viselkedem, mint aki nem tudja.

mindenesetre nagyon megrázott.

utána cuki...

tegnap este meg a pasi.

a romcsi este helyett szarrábőgtem magam.


és igazából mindnél azt éreztem, hogy igazságtalanul jönnek nekem, és olyan támadólag, ellenségesen lépnek fel, amit értelmezni se tudok, nemhogy korrekten lereagálni...

most így full legyalult már ez a sor. ennyi, elfogytam.

annyira jó volna, ha lenne olyan része az életemnek, ami nem csak kampányszerűen/ illuzórikusan működik... és olyan emberek, akik... hagyjuk is.

és

annyira szeretnék egy saját otthont,
ahol ez nem történhet meg.
és ha van két napom takarítani, azt nem húzzák keresztbe ilyen faszságok.

gyűlölöm magam, amiért ennyire elqrtam az életem, hogy harminc évesen egy bérelt szoba a legtöbb, amivel rendelkezem, és magamtól sose lesz semmim  úgy nézem...

wtf

tegnap rengeteget pörögtem itthon. a szobámban brutál hadiállapotok voltak hetek óta, és amellett, hogy elkezdtem a felszàmolását, mostam meg főztem, ami egy szolidabb konyhatakarítással kezdődött pl.
de valahogy olyan feszes tempóban, hogy még kajàlni is álttamban, falatonként...

estére befutott újcsaj, és mondta a végén, hogy mostmár hagyjak mindent a francba, megbeszéltük, hogy cukival suliban lesznek másnap, bőven ráér...

különben cuki haza se jött, előre egyeztetve volt, hogy oda teregetek, ő meg pasizik.


ugyan szarkész lettem, de minden hepi volt, szeretési, meg ízlett nekik a főztöm, szerelmetes éjjel után kialudva keltem a pasinál, büszkén, boldogan, annak tudatában, hog ma hazajövök és folytatom, és az egész lakit is kitakkerolom és szuper lesz...

majd jött egy számonkérő üzenet cukitól, hogy ezmiez itt,

ami eszkalálódott,

és ma már 2x pityeregtem,
és nem értem, mért kell azt írni a közös chatbe, hogy anyád, meg bazdmeg,
hát mikor engedek meg én ilyen hangnemet,
pláne mert valaki nem vitte ki a szemetet?!

és hogy így nem lehet élni, meg főzzek a pasinál legközelebb, meg csupa nemértem dolog.

majd hazaérve azt láttam, hogy àthordta a szárítókat a szobámba, meg a tőlem kapott virágokat is,

de úgy, hogy belépni se lehetett,
és mostanra kicsit át sikerült rendezni, de kb minden csak be van dobàlva a szekrényekbe, hogy ne négykézláb kelljen az ágyról kijutni.
meg odakint ő pakol meg takarít és zavarom és nem tudtuk megbeszélni, csak hogy hagyjam és menjek be a szobámba..


hát én most qrvára ki vagyok akadva, és azért is, mert full elcsúszok mindennel, mert nulla mozgásterem van itthon, szó szerint is, meg mindenhogy,
semmit se tudok csinálni abból, amit akartam,

max elmenni,
de nehogymár elmenjek a saját otthonomból.




faszom.

körömlakkos, salátásos

egyébként este megjöttünk a nyaralásból, hajnalban már keltünk dolgozni - így a hét közepén néztem körbe először a szobámban,
és akkor szembesültem vele, hogy
jé, hát én indulás előtt impulzusvásároltam 5 nadrágot!

meg ilyenek.

mondjuk mikor elpanaszoltam újcsajnak, csak annyit mormogott vissza: ja, hadd találjam ki, csupa olyasmit, amit már egy hónapja nézegettél, hogy musthave, csak most még le is volt árazva.

itt úgy tűnhet, még impulzusvásárolni se tudok jól, de kiderült, hogy vettem nyakláncokat is. amolyan 'egyszer élünk és úgyis kell' alapon, és hát tegnap megnéztem közelebbről, és basszus, egyik se áll jól.

és most így vakarózom, hogy mi.
nagyjából már meggyőztem magam róla, hogy négyezer forint kidobása nem a világvége, sőt, lehet, hogy megkapják a tesóim ajiba,
de most akkor se pénzem, se nyakláncom, sajnáljatok.

fura.


amúgy meg az is kiderült, hogy a somlekvár fanyar, és mázli, hogy kaláccsal-vajjal kóstoltam,

és hogy mostmár feltétlen szereznem kell majd hecsedlit is, mert azt képzeltem ilyennek, de akkor az milyen.


ugye, micsoda izgalmak?
(#meló)

visszarázódunk, mi?

odakészítve a bögre forróvíz teának, nyúlok az elővett filteres zacskóba... üres.
a munkában, tegnap reggel.
pedig de kívántam...
többször is hiányzott.

ma reggel ügyesen eszembejutott már - csak kár, hogy a metróra szállva, nem otthon...
még egy nap megvonás jön.

ilyeneket csinálok.

hogy sétálok egy nagyobbat az okmányirodába, a csípős későnovemberben, de azért utána már buszra gondolok szállni, elég is volt, messzebbre is mennék...
szállok is, csak rosszra, amin jó sokáig olvasgatok gyanútlanul.

így jutok vissza oda, ahonnét indultam, hatalmas vargabetűvel, és nevetek magamon hangosan mindenféle idegenek előtt, fejcsóvàlva,
és kések el fürtöstől.

de azért minden jó.
ahhoz képest.

ahh

most jövök a varrónőtől. a kettőből sikerült az egyik szoknyàmat konkrétan tönkrecseszni egy rémes (és visszacsinálhatatlan) szűkítéssel, csak épp az nem valósult meg, amit kértem.

(és amiről szerintük amúgy szó sem volt, de ha gondolom, plusz pénzért azt is megcsinálják.

nem gondolom.)

és nyilvàn én vagyok a hülye, mert én, aki nem értek hozzá, elhittem a koleganőjüknek, aki (elvileg) ért hozzá, hogy az úgy olyan lesz meg jó.

fizettem kétezer forintot, hogy hazafele potyoghassanak a könnyeim a leforrázottsàgtól és csalódottsàgtól.

szerettem azt a szoknyàt.

szerettem volna, ha ez a nap nem csak ilyenekből áll, de eddig csak csalódást okoz. haza kéne mennem és fejemre húzni a takarót, biztos ami biztos alapon, asszem.


(#faszom.)

poszt-hangulat

írtam egy jó hosszú nyafkodós bejegyzést arról, milyen ügyesen megvártak a nehezebb, kellemetlen, félelmetes dolgok, mìg odavoltam, és milyen érzésekkel járnak.

(segìtek: nemjókkal. no persze igen választékosan meg tudtam àm fogalmazni...)

nem tudom kitenni. valamiért nagyon szégyellem, hogy ilyen lehetetlen nyomor van, pedig nincs is.


próbálok úgy tenni, mintha érzésre is oké lennék, és ráfogom a nyaralásból a takonyundi novemberi melós agyfaszba való visszacsöppenésre.


jajj, olyan jó volt...
ez meg annyira fárasztó, stresszes, kilàtástalan...

nem a munka, en bloc az életem.


(vagy hátha nem, csak a kontraszt, a megoldandók, a szokásos csatolt félelmek... hátha kialszom, vagy valami.)

megjöttünk

az nyaralásból.

emlékeztek? nyáron hogy izgultam, hogy az első közös nyaralásunk a pasival, azta, és mekkora nagy szó volt, hogy négy(!!!) egész nap lett végül, nem három, és hú meg hű meg há....

no, most 7 éjszakát kaptunk egy hotelben aligpénzért, reggelivel, vacsorával, erkélyes szobával, jólevegővel, erdővel. az vasárnaptól vasárnapig. az már aztán valami!

és semmi, de semmi egyéb dolgunk nem volt ott, mint enni-inni-aludni, pihenni, mászkálni, ellenni...

ugyan előtte szombat este olyan zokogós-majdnemszakítós tripet toltunk, hogy végül első nap csak vacsorára érkeztünk (koradélután helyett, így tulajdonképp nulladik napot csináltunk belőle, mert hát eddig tartott rendezni a sorokat),

és hétfőn rögtön reggeli után meg is jött, hogy igazán stílusosak legyünk (és hogy napokon át nyűglődhessek, nyilván),

de: igazából fantasztikus jó volt. az egész.


remek társasága voltunk egymásnak, szerelmeztünk, nevettünk sokat - és ugyan a koleganőék a szomszéd szobában laktak, alig vártam, hogy ma beérjen, és végre megkérdezhessem, ők hogy nyaraltak, annyira.


szóval #aww meg hasonlók.

most meg munka.

(hum)bugok

kedden annyit dolgoztam (aka pörögtem a munkaidő alatt), hogy ... atya. úr. isten. elszoktam én már ettől az eszelős tempótól...

a szabad szerdámon-csütörtökömön, amikorra rengeteg dolgot irànyoztam elő magamnak,  végig balfaszkodtam. valahogy hullafáradt voltam, és úgy kb alig intéztem belőlük.

ma meg annyira felqrt a meló, hogy szavakat se találok. komolyan. unnnndorító. belül sikítósan hajtépősen miafaszosan toporzékolósan.
(most ezek közé kell vessző vagy kötőjel vagy valami, vagy sem? és ezek közé? ahh. az olvasószerkesztő énem sorvadása olyan méltatlan.)

aztán a pasi írta, hogy épp várja a trélert, mert hazafele elszállt a fék. örülési, hogy semmi baja, szomiság, hogy váratlan kiadás, hogy kiadás, hogy pont a nyaralás előtt. (mondjuk örülési annak is, hogy nem ott.)

a nyaralásra részemről semmi sincs kész, de annyira semmi, hogy még fejben se raktam össze, mit kell vinni, de hogy így nagyvonalakban se.

szombat estig dolgozom kb, vasárnap reggel indulnánk, gondolhatjátok, mennyire érzem esélyesnek, hogy utolérem magam - persze azt hittem, majd ma, itt bent, de kb az 5. percben elúszott minden esély...

hulla vagyok, elgyötört, agyatlan.

(az egyetlen, ami még megvan, hogy ma este mosnom kell, különben nem szárad meg! hát ennél sokkal több volt, de ez is valami, nem? csak ne aludjak bele!)


#éljenéljen
#zavarazerőben
#hibaa...hagyjukis


u.i.: úgy örülök, hogy nem hiszek az ilyenekben, most jó nagy bajban lennék, a kétségbeesésről nem is beszélve.


u.u.i.: és még az angórapulcsim is vedlik. mehh.

mi lett dolgokkal

pénteken inkább mégse keltem a pasival, mert iszonyat fáradtnak éreztem magam, és valóban, utána még simán átaludtam az ébresztőt is meg a putyiékat is,

de aztán végre sikerült személyit csináltatnom (pont két hetet balfaszkodtam vele), tök meglepődtem, mennyire flottul ment, meg milyen pöpec kis laminált ideiglenest adtak,

bevásároltam meg bringáztam egy sort,

délután élveztem volna a tiszta, meleg otthonom nyugalmát és pihentem volna, csak újcsajék hangosak voltak,

szóval inkább megnéztem a környékbeli varrónők àrait,
majd olyan üzletekbe mentem be, ahová még sose (halljátok, egész új dimenziók nyíltak, fene gondolta, sosemlátott termékpaletta a használható apróbb-nagyobb ajándékötletektől az olyan órákig pl, amik nem is próbálják titkolni, sőt, leginkább az arcodba ordítják, hogy hamis gagyik csupán),
vettem új bérlettokot,
csorgattam a nyálam gyönyörű, de brutáldrága speckó krétákra (vagy mikre, 2 éve nézegetem már), határidőnaplókra,
felmértem a kesztyű-, bugyi- és harisnyakínálatot is,

meg véletlen vettem egy rettenet kényelmetlen ám szupercsinos bokacipőt.

a szombatot végigdepiztem-hisztikéztem, minden szar volt, még cuki teásküblije is eltört mosogatás közben, pedig nem is csináltam vele semmi olyat,

jól össze is vesztünk a pasival is, mert zokogtam neki órákig, hogy mért ilyen meg mért olyan meg mért nem, és őt ez váratlanul érte, és mijafasz,

aztán estére valahogy megnyugodtunk.

és megjött a fizu,

így tudtunk tankolni és tegnap lementünk anyámékhoz.

megünnepeltük a hugom szülinapját, kimentünk mindenféle temetőkbe, felhoztunk egy szekrényt meg egy római tálat, amiket kocsi nélkül én sosenem tudtam,

meg mindenféle szupertitkos infót tudtam meg hugomékról, anyám által:
hogy a sógor pszichiátriai beteg lett, hugom meg épp nagyban dolgozik, hogy lecserélje, már azt is tudni, kire, meg hogy a sógor több milliót eltüntetett, meg hugom tartja el, ..., ...
hát-hát... én hugom állításait mindig kétkedve fogadom azért, de hogy félrepasizik, azt simán elhiszem, mert már 2 éve is volt szerencsétlenségem látni.

[no meg boldogult nagyapámról is "kiderült", hogy nem csak Parkinsonja, de 'kényszeres depressziója' is volt, érdekes, ezt pl nem mondták még soha. ja, és hogy az volt előbb, és tuti a gyógyszerektől lett parkinsonos is,
és apám már évek óta mondta hugomnak, hogy aki ilyen gyógyszereket szed (szorongásoldó, asszem), azzal nem szabad összeállni, mert csak egyre betegebb lesz,

mire én rákérdeztem, hogy akkor a pasi is hagyjon-e el engem a betegségeim miatt, mire ő, hogy de neked nincs is, mire én, hogy de, 3féle is, mire ő, hogy francokat, azt csak beképzelem (és az orvosok is, mind),

de ezt már ma, a melóban, mert tegnap ő nem volt ott.]

anyám nagyon fura volt és szerintem erőszakos, mindenáron végighurcolta a pasit olyan rokonok sírjain, akiket már én se ismertem, miután megkérdezett, hova akarunk menni (és mondtuk, hogy nem oda), meg nyomatta, hogy az ő dolgaival foglalkozzon, nézze meg, milyen szépet rajzoltak, meg hallgassa meg a nemtommilyen élménybeszámolóját,
és akkor erről eszembe jutott, hogy jé, tényleg, ő az összes sógorjelöltemmel is úgy viselkedik kicsit, mintha neki udvarolnának, és ez engem ugye mindig nagyon zavart,

meg ezt a sógoromos dolgot is úgy mondta, mikor csak ketten voltunk, mert nagy szégyen, ugye, meg titok, meg ilyenek, hogy gyomorgörcsöm lett tőle, és persze úgy kellett belőle kihuzigálni a részleteket,
na mindegy,

hazafele beragadtunk egy csúnya torlódásba, másfél órát araszoltunk az első lehajtóig, de amúgy a hangulat jó volt, a végére beengedtük újcsajt, aki vidéken felejtette a kulcsát.

hosszú 3 nap volt.

karma, te vagy az?

újcsaj mondogatta, hogy mostanában nagyon megy nekem ez a jóáronvásárolni - és hát nagyon röhögött, mikor elmentem karfiolt venni, és az is pont akciós volt.

kicsit én is, de főleg örömködtem, hogy az univerzum ennyire figyelembe vette az anyagi helyzetem...

életem problémái jelenleg

- megdöbbentően kiragyásodott az arcom és a hátam (és a vonásaim is szétcsúsztak, meg tokásodom, jajj, nincsremény)

- valamitől (és nem a ciklusomtól)

2szeresére nőttek a cickóim (ez mondjuk maradhatna)

- minek vettem olyan csipkemelltartót, ami belebújós? (ki fog nyúlni, hiába szép)

- véletlenül (és fogalmatlanul) túrtam egy angórapulcsit, ami szöszöl, és mi lesz, ha nem hagyja abba? (a szintetikus sokkal jobb)

- nem találtam eddig olyan (boka)csizmát, ami szoknyához is jó, meg szupervékony, girbegurba virgácsok mégvékonyabb, bedőlő bokáira is, és mi lesz, ha ez így marad, hogy hordom így a szép új szoknyáimat akkor?

- a nyaraláskor az előjelzések szerint végig esni fog

- eddig semmit se kezdtem kariaji ügyben

- már annyira kint vannak a karácsonyi dekorok az üzletek polcain, hogy nyomaszt, hogy most veszek vagy késő lesz, pedig holvanazmég

- megjön-e a héten a fizu típusú aggódás

(amúgy nyilván nem ezek, de a szokásos szorongásokra most nincs kedvem gondolni se, elégedjünk meg hát ezekkel)