iszonyat mennyiségű dolog történik most gyorsan, nagyrészt számomra kihívást jelentő helyzetek sora, összességében plánehogy kihívást jelentve... nem tudom megen' lekövetni, feldolgozni se, nemisalszom, munkával rémálmodom, assetudom, meddig vagyok talpon ebben, kb.
szóval hogy a munkahely, az nagyon meggyúrja az idegeimet és a lelkem, minden gombot nyomogat rajtam és megtippelhetetlen, hogy kerülök ki a folyamatok végén, jobban-e, maradva, vesztesen, menni kell-e, vagymivan - naponta változnak a kilátások kb..
a nemrég még újnak emlegetett kolléganőmet, jelentem, megszoktam, sőt, nagyon meg is szerettem - na, erre ő nincsen már meg. (volt szomorúság, aztán bennecsalódás is, csupa fordulat, csak nem merek sose semmi konkrétumot megírni, ugye.) mostmár épp izgulok az új új miatt.
minden képlékeny és félelmetes, és (that's me, sajni): átlag óránként pánikolok, hogy elrontottam, mellette csomószor büszkén veregetem a vállam magamban, aztán persze elszégyellem magam meg bűntudatom van, aztán nemtudom. mindezt nettó százhetvenért, emiatt meg eszemmegáll, hát minek.
de legalább sokat vagyok csinos.
ja, amúgy parázok a végzettségemmel járó felelősség miatt is, ha váltani kell majd rá, mi lesz, örökösen úgy érzem, hogy a bennemunkához nem tudok eleget.
(a végzettségemet se akarom itt megmondani, valahogy parázok a felismerhetőségen, meg nemrég aláírtam, hogy nemzetbiztonságilag átvilágíthatnak bármilyen módszerrel, juhúka.)
a magánélet meg a másik... mindkét testvérem babát várt. mindketten elveszítették. mindennek tetejébe' még össze is balhéztak egy sanszosan kommunikációs félreértés miatt, és több hónapja nem beszélnek. illetve nekem azért mondják.
a pasival is volt a krízis nyilván. (megtudtam, hogy így nem is tudok elköltözni, pl.)
de feljebbi munkaköre is lett, ami neki is xtra sok kihívással jár, ezzel nyilván az életünkre is hatva.
a gyerekanyja is szokásos, úgy gondolja megakadályozni pl, hogy a pasi elmenjen a gyerek first time ever iskolai napi évnyitó reggelre, hogy ordít a gyerek füle hallatára, hogy jó, menjen, de azért na, mert dehátazértnemlehetottmindenki, meg különbenseadottbeleanyagilagaziskolakezdésbe, a gyerek meg sikít már a végére, hogy hagyjátokabba. (anyuka nulla nyitottságot mutatott bármilyen egyeztetésre korábban az iskolakezdés bármilyen tekintetében, nyilván, de ütőkártyának utólagosan szuperjó.)
meg amikor a pasi megkérdezi, hogy na és mit csináltatok a hétvégén, kicsim, a gyerek odasúgja az anyjának, hogy anyamostmitmondjak, mintha titkolóznia kéne (sanszosan megint).
hagyjukis, blöe.
ja, meg a szokásos miezazidő, hova lett a kánikula hirtelen?! (de van rá csomó szalonképes ruhám, megedzett az idei nyárkezdet.)
nyaram az persze igazán nem is volt, a nyaralás is ugye a gyerekért volt csak, senkire és semmire se idő, energia, magamra se, életre se, úgy hiányzik a régi beosztásom, a régebbi nyugim, hogy elmondhatatlan.
izgi azért, amellett, hogy megpróbál rendesen.
#rébuszok
#átmenetiidőszakok
#bocsidetényleg
ahh, igen, tudjátok, hogy imádok mindent úgy előadni, hogy drámadrámadráma - de ez most így az is. sok.