fetrengős nap

a pasi felkeltett ugyan reggel, hogy ő indul a műhelybe szétkapni a kocsinkat (amit letolattak múltkor), a következő percben már mégis majdnem dél volt...

beágyaztam, megtisztálkodtam (nagyfürdős-hajmosósan), kiteregettem utána meg kipakoltam a mosogatót és a csepegtetőt (csapatmunkaságok), reggeliztem, kvztam, 

visszaaludtam.

most keltem megint, még mindig csak bambulászok...

hívott, hogy ő jön, a kocsi ottmarad.

ha le nem szakad megint az ég, lemegyünk sétálni. (nem tudom, gyalog mennyire van, de rákattantam egy mexikói büfére, hátha rìl ott vacsizni... majd megmondja.)

szerintem holnap csinálok egy tepsis bolognait, úgyis busszal kell hozza a gyereket - na, ilyen még nem volt, szóval végülis külön program nekik...

annyi de annyi dolgom lett volna màra, és olyan büszke vagyok, hogy nem marom magam most miatta... 

nagyon tartalmas, jó, de túlhajtós és rosszul alvós napjaim voltak, bármelyik percben meg is jöhet, nem lett volna oké tovább feszíteni a húrt.

hát jó.

ittenkém

kellett pár perc, mire leesett, hogy a hét, az nem hét, hanem hét plusz mindenki, akit még keresnek.
a Dunában nem sokat számít a jó úsznitudás se, a Duna nem játék, nem viccel - ez volt valamiért az első dolog, amit a pasi tanított nekem.

borzasztó.



[azóta meg pláne tudni, hogy esélyük se volt, pláne megrázó.]

juteszembe

nézzetek Csernobilt. (kivéve kisbabás anyukák, vagy bárki, aki úgy érzi, nincs idege most se zsigeri, bőr alá kúszó félelemhez, se megrázó élményhez úgy általában, estöbö.)

(az első rész alapján legalábbis.)

need time

annyira blogolnék, de.

pls, legalább ti posztoljatok, olvasni részletekben is tudok, csak írni nem...

hedonizmus

mostanában úgy kvzom itthon, hogy sok tejbe öntöm, holland kakaóporral, némi barnacukorral, esetleg fahéjjal is... tegnap pedig a tejhabosítóval kevertem tökélyre, lágyra, homogénre, pontnemhabosra...

aztán csak hallgattam az eső kopogását, meg ahogy csiperegtek róla a madarak, szagolgattam az eső- és otthonillattal keveredő tejeskávépárát,

és csak úgy örültem mindennek, ami van.

kimaradt jelenetek

a legfontosabb az volt, hogy addig ment (a háttérben) a pasival a felkísérhetem-e én is a gyereket az ajtóig huzavona, míg a gyerek megunta, és (tök magától) megkérdezte az anyját. fel.
ezt aztán, minimazsi kora ellenére be is jelentette nekem, este, az autóban, a motor leállítását követő stratégiailag meghatározó pillanatban, és megkérdezett, felmegyek-e akkor.
felmentem.
ragaszkodott hozzá, hogy megmutathassa a cicáját, és bár mi igyekeztünk eltekinteni ettől, az anyukája megengedte, hogy kicipelje nekünk. szóval megsimiztem a cicát.
anyuka abszolút korrekt módon még váltott is velem pár mondatot a nagyi anyáknapi ajijáról, szóval a lehető legokésabban zajlott a kis összetalálka.
szerintem ez király.


aztán még volt az is, amikor az gyermek gyakorlatilag rajtam aludt el, és jó hosszan lehetett élvezni a melegségét, illatát meg szuszogását,
(ja igen, delelni mi is le szoktunk dőlni vele,)

és életreszóló varázslat, hogy miután felébredt köztünk, csak szorosan összebújtunk hármasban, ölelve-cirógatva-szeretgetve egymást, és ennyire vegytiszta és magától értetődő intimitás nekem talán eddig még meg se adatott, és mindenhogyan aww.

meg sok-sok további gyerekezős csodapillanat, tényleg,

és emellett váratlan fordulatként a párterapis sz.rsàg után (ahova nem mentünk végül vissza) sok-sok romantikus is,
veszekszünk még (vitázni próbálnánk, csak még nem megy elég jól), de kitérdekel, ha amúgy ilyen,

és mégváratlanabb fordulatként, hetekkel egy határozott nemnyert után mégis kaptunk munkahelyi nyaralást, egy hetet a kedvenc helyünkön, pont a legvágyottabb és legvalószínűtlenebb időszakra,

és elvileg a fogsorom is oké, csak kontroll kell majd olyan fél év múlva,

és cipőket is vettem,

és az idő is megemberelte magát.

szóval van itt írnivaló, csak alkalom meg enerdzsi nincsen bepötyögni többnyire.

pláne bosszant,

hogy nem haladok rendesen a felvételire tanulással,
mert közben meg már most sokkal relevánsabb tudásom van a mentális egészséget érintő kérdésekben, mint azon, címileg hitelesebbnek számító szakembereknek, akik nem ilyesmi irányokban tanultak tovább mesteren. (ez amúgy logikus, bár én csak most, hogy csomó tanmenetbe bele kellett néznem a jelentkezéshez, szembesültem vele, mennyire az és miért.)

(és pl azért is bosszant, mert közülük sokan nem tudják, hogy nem tudják, és meg mernek nyilatkozni úgy, mintha,
szerintem ellenhatva az így is oly kevéssé hatásos ismeretterjesztésnek,
ami pedig de kéne...)

még nyaff vol.+1

ugyanúgy melóka. ugyanúgy eztnemfizetikmeg.

(tudom, hogy nem hírértékű, de nekem jobb tőle, na.)

nem is én lennék

pénteken jártunk úgy három órát a természetben. na ki hozott haza egy kullancsot a bugyijában?

(és sajna nem, nem azért...)

még nyaff

meghalásokba' melóban.

csigatempóba'

amióta kedves univerzumunk pótolni kezdte az elmúlt évek összes kimaradt novemberét koratavaszát, egyre jobban kivagyok.
sose volt még olyan, hogy májusig ne váltsam le a csizmámat. (volt olyan tél, amit ebben nyomtam le egy vastagabb talpbetéttel, pölö.)
a pasi minden héten megbetegszik pár napra.
én minden héten kihagyok pár éjszakányi alvást.

úgy általában minden hétre egyre fáradtabbak vagyunk. juhú.

hideg, nyálka, nyűglődés, nyüssz.

viszont a legutóbbi gyerekezéskor meg leégtünk (jó, hagyjuk a drámaiságot, csak a pasi, mondjuk az ő nyaka rákvörösre), az a koranyár pölö tiszta ajándék volt..
olyan legyen még.

tempóba' vagyok

kiszámoltam, hogy ebből a hetemből szigorúan véve 68 és fél órát vesz el együtt a munka plusz oda-vissza út. (4 kivételével pipa.)

ezt csak azért éreztem fontosnak számszerűsíteni, mert közben pontosan ugyanúgy érkezik a menetrendszerű bűntudat, hogy
nem tanultam a felvételire, pedig egy könyvet minimum ki szerettem volna végezni, nem haladtam a ruhatár-újraépítéssel, se a pakolászás folytatásával, se a kiegyensúlyozottabb étrend alakìtásával, se nem takarìtottam ki, se nem ügyintéztem a mindenféléket, se nem szereztem új barátokat vagy találkoztam az unokaöcsémmel vagy kezdtem el sportolni,
és csak hatmilliárd új nemmunka információval tömtem meg az agyam, csak 1x vásároltam-főztem, csak 2 órát próbálgattam ruhákat a plázában, csak 1 pár cipőt húztam le a listámról egy másik plázában, csak 1x voltam pszinél, de orvosoknál pl nem is, csak 1 vadszex fért bele de pl nem is szőrtelenítettem, pedikűröztem, mostam, húztam ágyat a héten, ...

szóval hogy lássam leírva, hogy pl amikor 16 órával a küszöb átlépése után hazaesek, nem gáz elengedni a ruhakupac összehajtogatását meg ilyesmit.

oké, az a leghosszabb napom, de most megszavazom magamnak, hogy 14 óra után se az.

és persze amikor majd jövő héten, mikor csak két napot jövök, elönt a mélységes öngyűlölet, hogy az szinte semmi, nekem meg mégse megy mellette az élet úgy, ahogy kéne,
szóval akkor jó volna eszembe jutnia, hogy az eheti hajtást (amire holnap még egy gyerekezés tesz koronát) nem 5 perc kipihenni, és nyoma és ára van,

főleg, ha nem is alszom mellé, csak hatórákat, ugye.

(ez a hetem túlórázós, de az 54ésfél órázás se annyira lájti, hiába próbálok úgy tenni, mintha meg se kéne kottyanjon.)


szóval kedves nádja, legyél már belátóbb magaddal, pls, megminden... kérlek.

egyszerűen nincs alkalmam, de breaking

szóval a petite, az annyit tesz, alacsonyabb nőkre szabott ruhaméretezés,
pontosabban a cikk, amiből először értesültem a részletekről (és amit linkelek, mert sose jutnék egy rendes saját poszt végére) azt mondja, 163 cm alattiakra. (minden felosztás ugyanaz, csak "rövidebbekre".)

és ahogy gyors' utánaolvastam, megtudtam, hogy jaja, csak épp Magyarországon ilyen nincs, úgyhogy asos vagy ha külföldön járunk, ott pl h&m is akár, stbstb.

és szomorú voltam.

és erre beleszaladtam a h&m webshopban abba, hogy "még mikor legutóbb néztem ezt a nadrágot, ez a P-betűs plusz méretezés nem volt itt, ezmiez",
és nem hiszitek el, de az!
a h&m webshopja nyomokban petite ruhàkat is tartalmaz!

annyira érdekelt, hogy ez meg hogy, mikortól, lesz-e több, van-e boltban is, meg egyáltalán,
hogy - mivel nulla infót gugliztam - felhívtam az ügyfélszolgálatukat.

illetve hát hívogattam, míg végül ma el sikerült érni. ha jól tippelem, azért nem volt halvány lila segédfogalmuk se, mert annyira új, hogy még nekik se mondták. (meg amúgy se az országban vannak...)
((csupase.))

szóval nekem úgy tűnik, sutyiban elkedték bevezetgetni, hát basszus, remélem, valahol megjelenik azért valami hivatalos infó róla,

mert azért egy elég durva piaci rést találna telibe,

meg mert a százhatvan centimmel nem kicsit lennék érdekelt.

szóval: hajrá?

ja és jézusmária

van ez a továbbra is megoldásra váró foghíjas ruhatár dolog, ami miatt megint benéztem pár üzletbe - és sokkolódtam, teljesen.

halljátok, hát ez is miez?!

minden, ami miatt gyerekkorunkban hálát adtunk, hogy nem születtünk picit korábban: a legformátlanabb kőmosott nacik, cargo fazon, biciklisgatyák, semmitsetudszalávenni pántos miniatűr, rondaneon, előnytelen műpasztell, floridabeach nyomatos vagy oversize vagy mindenborzalomegyütt felsők (szigorúan 100% poliészterből), 

ha anno eltesszük a sok megörökölt rémséget, ahelyett, hogy port törlünk vele meg bedobjuk a családsegítőnek, most egy az egyben hordhatnánk...

kb a baywatch teljes parti sétánya reprodukálható, meg ... oké, példákban rossz vagyok, de szerintem a legtöbbünk emlékszik... na.

úgy éreztem, ha ajándékba adnának random 10 cuccot, se tudnék mit felvenni belőle, kiábrándultan haza is menekültem hamar.

igenám, de akkor mit fogok hordani????

ajh, nagy az én problémám, semmim se megy semmihez lassan, és kopnak ki a gatyáim, amik jók maradtak, ... 

...meg ilyenek.

kétségbeesett gardrób-jelentésünket hallották egy kisméretű harmincastól.

mehh.

te is fiam, màjus

a gugli szerint tavaly ilyenkor rövidgatyában voltam pántos trikóval,
most reggel meg vehettem ugyanúgy a kabát alá a barna szőrmepulcsimat, mint koratavasszal, aztán így is vacogtam út közben.

hát azt mondta reggel a telefonom, hogy nyolc fok!
hát miezmár...